Babits Mihály: Egy szomorú vers

Nekem nem volt barátom,

tőlem mindenki fut,

társaim lekerültek

mint idegen fiút,

idegent, megvetettet,

ki mindig mostoha,

kit senki sem szerethet,

nem is szeret soha.

Magányosnak születtem,

baráttalan vagyok,

így lettem, ami lettem,

mindentől elhagyott

mindig a szenvedésre

vitézül vívni kész:

magányosság vitéze,

magam ellen vitéz,

barangoló borongó,

ki bomba bún borong,

borzongó bús borongó,

baráttalan bolond.

Nekem nem volt barátom,

nem is lehet soha,

örökre már belátom,

maradtam mostoha

nincs szem, amely szememben

a lelket lelje meg,

szív, mely setét szívemben

lakozni nem remeg,

lelkekkel lelkesülni

lelkem hiába vágy

lelkeknek egyesülni

nincsen menyasszonyágy.