Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Babits Mihály: Fortissimo*

Babits Mihály portréja

Fortissimo* (Magyar)

Haragszik és dul-fúl az Isten

vagy csak talán alszik az égben,

aluszik vagy halott is épen -

ki költi őt föl, emberek?

Anyák, sírjatok hangosabban:

akit föl nem ver annyi ágyú,

rezzenti-é gyenge sírástok?

És ne is könnyel sírjatok,

mert a könny mind csak földre hull:

hanggal sírjatok föl az égre,

sírjatok irgalmatlanul:

ne oly édessen mint a forrás,

ne oly zenével mint a zápor,

ne mint a régi Niobék:

hanem parttalan mint az árvíz,

sírjatok vagy a görgeteg

lavina, sírjatok jeget,

tüzet sírjatok mint a láva!

A drága fiúk hullanak

vérben a hóra napra-nap.

Ne hagyjatok aludni senkit:

ki ma csöndes, gonosz vagy gyáva,

de érdemes-e félni még?

és érdemes-e élni még?

Ó, mért nem hallani hangotok?

Menjetek a piacra sírni,

sikoltsatok a templomokban

vadak asszonyai, vadakká

simuljatok őrjítő, őrült

imában!

 

És ha hasztalan

ima, sírás: - mi káromolni

tudunk még, férfiak! Ma már

hiszünk káromlani-érdemes

alvó magasságot a Sorsban.

Hányjuk álmára kopogó

bestemmiáknak jégesőjét!

Mért van, ha nincs? Mért nincs, ha van?

Tagadjuk őt, talán fölébred!

Cibáljuk őt, verjük a szókkal!

mint aki gazda horkol égő

házban - a süket Istenét!

 

Süket! Süket!...

 

Ó ma milyen jó

volna süketnek mint az Isten!

Süket a föld, nem érzi hátán

hadak alázó dobogását.

Jó volna süketen csirázni

mint virághagyma föld alatt:

minden süket földben, Istenben

csak az ember szakadt ki a

süket Istenből iszonyokra

kikelt belőle féreg-módon,

Isten férgének, viszkető

nyüzsgésre, fájni - mert, ami

nem süket Isten: fájdalom,

míg az Istenbe visszahal!

 

*A Nyugatnak egy régi számából, melyet

  e vers miatt elkoboztak.  



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.epa.hu

Fortissimo* (Olasz)

Dio è adirato, sconvolto,
o forse dorme nel cielo,
dorme o è morto del tutto –
uomini, chi osa svegliarlo?
Madri, piangete più forte:
chi dai cannoni non si sveglia,
trasalirà da un debole pianto?
Non piangete con le lacrime,
le lacrime cadono tutte a terra,
piangete al cielo con la voce,
piangete implacabilmente:
non dolcemente come la sorgente,
non con la musica della pioggia,
non come le antiche Niobe:
ma come la piena senza riva,
piangete o il franamento
la lavina, piangete ghiaccio,
piangete fuoco come la lava!
Cadono gli amati figli nostri,
senza sosta, nella neve e nel sangue,
non lasciate dormire nessuno:
chi oggi è silente, perfido, vile,
ma ha senso ad avere paura?
e ha senso a vivere ancora?
Vostra voce perché non si ode?
Andate a piangere al mercato
urlate nelle vostre chiese
donne dei fieri, unitevi
in una violenta, folle
preghiera!
 
E se la preghiera e il pianto
è invano: noi uomini sappiamo
imprecare ancora! Oggi crediamo
nelle maledizioni contro l’Eccelso
dormiente del nostro Destino.
Gettiamo la grandinata delle
nostre maledizioni sul suo sonno!
Perché esiste, se non è presente?
Perché non è presente, se esiste?
Rineghiamolo, forse si sveglierà!
Scuotiamolo, malediciamolo
con parole! Russa nella casa
che brucia come un padrone –
sordo d’un Dio!
 
Sordo! Sordo!…
 
Oh, come sarebbe bello
oggi esser sordo come Dio!
Sorda la terra, non sente sulla schiena
lo scalpitio umiliante delle truppe.
Sarebbe bello germinare sordamente,
come bulbi di fiore sotto terra:
tutto è sordo nella terra, nel Dio,
solo l’uomo s’è staccato
dal suo Dio sordo, per gli orrori,
spuntato da lui a mo’ di verme,
per esser verme di Dio, per un brulicante
sobillante, dolere – perché quel
che non è Dio sordo: è dolore,
finché non rimore nel Dio, di nuovo!
 
Da un numero vecchio di “Nyugat” - “l’Occidente”,
un’influente rivista letteraria ungherese, che a
causa di questa poesia fu sequestrata.
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap