Babits Mihály: Mint forró csontok a máglyán

Nem az énekes szüli a dalt:

a dal szüli énekesét.

Lobbanj föl, új dal, te mindenható!

Szülj engem újra, te csodaszép!

Most beteg a testem. A földi

vágyak messze nagyon...

Mint ropogó csontok a máglyán,

heverek forró ágyamon.

Barátaim elhagytak engem:

egyedül maradtam már.

Lelkemet kiüritettem,

mint aki nagyobb vendéget vár.

Úgy fekszem itt, mint a főniksz,

ki félve reméli a tüzet,

amelyen el fog majd égni

s amelyből újraszület.

Lobbanj föl, röpíts el engem

piros szoknyáid között:

egy dallal ölöm meg azt aki

voltam, és már más leszek.

Nem az énekes szüli a dalt:

a dal szüli énekesét.

Lobbanj föl, új dal, te mindenható!

Szülj engem újra, te csodaszép!