Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Babits Mihály: Come un insolito messaggero (Mint különös hirmondó… Olasz nyelven)

Babits Mihály portréja

Mint különös hirmondó… (Magyar)

Mint különös hírmondó, ki nem tud semmi ujságot
mert nyáron át messze a hegytetején ült s ha este
kigyultak a város lámpái alatta, nem látta őket
sem nagyobbnak, sem közelebbnek a csillagoknál
 
s ha berregést hallott, találgatta: autó? vagy repülőgép?
vagy motor a síma Dunán? s ha szórt dobogásokat hallott
tompán a völgyekben maradozva, gondolhatta, házat
vernek lenn kőmivesek, vagy a rossz szomszéd a folyón túl
 
gépfegyvert próbál - oly mindegy volt neki! tudta,
balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is,
százakon át épít, s egy gyermeki civakodásért
ujra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves
 
jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és
a konok isteneket vakítva lobogjon az égig
szellem és szerelem - jól tudta ezt a hegyi hírnök
s elbútt, messze a hírektől; de ha megjön a füttyös,
 
korbácsos korhely, a szél, s ha kegyetlen a távolodó nap
kéjes mosollyal nézi, hogy sápadnak érte öngyilkos
bánatban elhagyott szeretői, a lombok és ingnak,
mint beteg táncoslány aki holtan hull ki a táncból:
 
akkor a hírnök föláll, veszi botját, s megindul a népes
völgyek felé mint akit nagy hír kerget le hegyéről
és ha kérdik a hírt, nem bir mást mondani: ősz van!
nagy hírként kiáltja amit mindenki tud: ősz van!
 
úgy vagyok én is, nagy hír tudója: s mint bércet annál több
forrás feszíti, mennél több hó ül fején, öreg szívem
úgy feszűl a szavaktól; pedig mi hírt hozok én? mit
bánom a híreket én? forrong a világ, napok állnak
 
versenyt az évekkel, évek a századokkal, az őrült
népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre
nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor
állatok, érzem, a föld hogy fordul az égnek aléltabb
 
tájaira, s lankad lélekzete, mint szeretőké -
óh szent Ritmus, örök szerelem nagy ritmusa, évek
ritmusa, Isten versének ritmusa - mily kicsi minden
emberi történés! a tél puha lépteit hallom,
 
jő a fehér tigris, majd elnyujtózik a tájon,
csattogtatja fogát, harap, aztán fölszedi lomha
tagjait s megy, hulló szőrétől foltos a rétség,
megy s eltűnik az új tavasz illatos dzsungelében.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu

Come un insolito messaggero (Olasz)

Come un insolito messaggero, che non sa niente di
nuovo perché d’estate stava seduto in cima al monte e
se di sera sotto di lui s’accendevano le luci della città, non
gli sembravano né più grandi, né più vicini delle stelle,
 
sentendo un rombo, provò indovinare: macchina o aereo?
o motore sul Danubio levigato? se dalla valle arrivava
un fragore sordo, poteva pensare, laggiù i muratori stanno
costruendo una casa, o il vicino astioso sta provando
 
la mitragliatrice oltre il fiume -  per lui era lo stesso!
si sa, la razza umana è sciocca, è irrequieta, rovina anche
il  buono, costruisce per secoli, e per una baruffa infantile
fa crollare tutto di nuovo;  per lui è più urgente l’amaro
 
bottino delle bande, che il rifiorir della terra, l’avvamparsi
dello spirito e dell’amore sino al cielo accecando gli Dei
testardi – questo lo sapeva bene il messaggero della
montagna e si nascose, lontano dalle notizie; ma quando
 
il vento arriva sibilando, se il sole è spietato mentre
s’allontana guarda con sorriso voluttuoso, come si
spengono per lui nella tristezza le sue amanti, le fronde,
pencolano come ballerina  malata, che muore nel mezzo
della danza:
 
allora il messaggero s’alza, prende il bastone, s’avvia
verso i valli popolosi, come incalzato da una grande
notizia, se gli chiedono della notizia, grida: è autunno!
annuncia come notizia grande, quel, che tutti sanno:
è autunno!
 
è così anche per me, conoscitore di grande novella: come
il picco, quanto più è la neve sulla sua testa, tanto più
sorgenti premono, così trabocca dalle parole il mio vecchio
cuore; eppur che notizia porto io? e che m’importa delle
notizie? il mondo è in ebollizione, i giorni son in
 
competizione con gli anni, gli anni con i secoli, i popoli
folli son irrequieti: che importa? Io contemplo solo
l’autunno, sento solo l’autunno, come le piante sagge
e animali miti, sento, come la terra si volge verso le aree
 
languide del cielo, languisce il suo respiro, come quello
degli amanti, oh, santo Ritmo, ritmo grande dell’eterno
amore, ritmo degli anni, ritmo della poesia di Dio, com’è
piccola ogni vicenda umana! sento i passi dell’inverno,
 
la tigre bianca s’avvicina, poi si distende sul paesaggio,
digrigna i denti, morde, poi solleva i suoi membri fiacchi
e s’avvia, il paesaggio è chiazzato dai suoi peli dispersi,
procede e sparisce nella giungla della primavera nuova.
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap