Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Baka István: Nuovamente a San Pietroburgo (Szentpéterváron újra Olasz nyelven)

Baka István portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Szentpéterváron újra (Magyar)

Leszállt a köd nem tudtam merre járok
Az utcatábláig se láttam el
Valahol elmaradtak a barátok
Vacogtam és nem volt számomra hely

A városban ahol születtem egykor
Valamelyik ötéves hajnalán
Hittem sokáig jő egy kedvesebb kor
Száz grammokon kihúzhatom talán

Addig de hamarabb fogyott el ám a
Polcról a vodka mint a fett betűk
A hírlapokból s nem jut nékem mára
Se több tütü de kaphatok tetűt

Szentpéterváron újra hát megértem
Mondtam magamban hogy Lenin ledől
Szél fútta el és visszahozta Péter
Lázálmait a Finn-öböl felől

Leszállt a köd nem láttam merre járok
Dohogtam csak hogy nyugtassam magam
S szorongtam is megásták már az árkot
Hol kuksolok majd géppisztolyosan

Vacogtatott a téli éj az utcán
Puskin vagy rendőr sziluettje nem
Suhant át tévelyegtem mint a pusztán
Mózes hada bár egyszemélyesen

S ahogy megálltam öklömet emelve
Mely mint a cékla ázott veresen
Borscs-sűrü ködben tejföllel keverve
Magam magamnak voltam levesem

De csillagok zsírkarikák nem úsztak
Fejem fölött ily savanyú-sovány
A lé amelybe csontnak s némi húsnak
Pottyantam rég egy téli éjszakán

Kondér-korom korom kora belőled
Hogy mászhatnék ki síkos vagy nagyon
Mindegyre visszacsúszom jól kifőzted
Uram te is de jól van rádhagyom

A sűrüjében itt alul nem is rossz
Elszopogatni szaftos kézfejem
Csak arra kérlek túl soká ne kínozz
Egyszerre szúrj villádra Istenem

Így szónokoltam alig állva lábon
De Isten messze volt vagy nem figyelt
S mint baltáját Raszkolnyikov kabátom
Alatt cipeltem súlyos szívemet

Hideg volt köd volt s az jutott eszembe
Köpönyegem megint letéphetik
És rémlett hallom közeledni szembe
A Bronzlovas dübörgő lépteit

De nem jött senki csak a holtak árnya
S a köd gomolygott ballagtam tovább
Lámpák derengtek rám fagy-celofánba
Csomagolt sápatag hortenziák

S úgy tetszett ekkor árnyék lettem én is
Halvány akár a téli alkonyok
Mikor Péter-Pál tornya tűjén végig
Isten hasából arany vér csorog

Megdermedt lábam haza nem találhat
Lépegetek de máshová oda
Hol Mandelstam lohol telefonálgat
S ír konyhaasztalán Ahmatova

A zöld szalonban tea gőze terjeng
Szivarfüstfelhőn puttó könyököl
Előszobából sárcipőt levetve
Blok lép be és a kerevetre dől

Hodaszevics heringgel a kezében
Csúszkál a járdán Puskinról motyog
S megindulnak Kronstadt felé a jégen
Végső rohamra a bolsevikok

Ez volt az álom amit rám bocsátott
A fagy amíg a járdaperemen
Csücsültem ám megleltek a barátok
És hazavittek még elevenen



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.baka.hu

Nuovamente a San Pietroburgo (Olasz)

Scesa la nebbia non sapevo dove mi trovassi   
Neppure sino la targa della via vedevo
Gli amici li ho persi strada facendo
Stavo tremando e per me non c’era posto

Nella città dove tanto tempo fa son nato
All’alba di qualche quinquennale
Credevo a lungo verrà un’epoca migliore
Con un etto al giorno posso resistere

Intanto dai scafali per primo è sparita la vodka
Piuttosto che le lettere grasse dai giornali
Per bere neanche oggi mi toccherá un goccio
In più forse mi prenderò solo dei pidocchi

A San Pietroburgo forse rivedrò nuovamente
Dissi tra me e me la caduta del simulacro
Di Lenin dalle parti del golfo finnico
Il soffio del vento riportò il delirio di Pietro

Scesa la nebbia non sapevo dove mi trovassi
Mugugnai solo così per calmar’ me stesso
Ero ansioso ma la trincea era già scavata
Dove con la mitragliatrice starò accovvacciato

Per strada la notte invernale mi fece
Battere i denti di Puskin o del poliziotto
Neanche l’ombra girovagavo come la turba
Di Mose nel deserto sebbene da solo

E come mi fermai alzando il pugno
Che si bagnava di rosso come la rapa  
La nebbia fitta come borsch con la
Panna ero io per me stesso la zuppa

Sopra la mia testa non fluttuavano anelli
di stelle di grasso cosi cascai nella zuppa
Agra e magra tanto tempo fa durante una
Notte d’inverno come osso e un po di polpa

Epoca mia di calderone di te come poter’
Uscire sei molto scivoloso lubrico scivolo
Indietro di continuo l’hai escogitato bene
Mio Signore ma va bene lasciam’ perdere

Qui al fondo nel denso non si sta poi male
Mangiucchiando la mia mano succosa
Signore ti prego di non torturarmi a lungo
Infilzami in una sola volta sulla forchetta

Cosi declamavo stando malapena sui piedi
Ma Dio ero lontano o non badava a me
E come Raskolnikov la sua ascia io sotto
Il capotto trascinavo il mio cuore

Faceva freddo c’era la nebbia mi venne in
Mente che potrebbero strapar’ via il mio manto
E col terrore mi parve di sentire i rintronanti
Passi in avvicinamento del cavalliere di bronzo

Ma non venne nessuno solo l’ombra dei morti
La nebbia turbinava continuavo a camminare
Mi illuminavano i lampioni ortensie pallide
Nel celofano ghiacciato incartate

Mi parve che anch’io sia diventato un’ombra
Pallida come i tramonti invernali quando
Dalla pancia di Dio sangue dorato cola
Lungo la cupola appuntita di Pietro e Paolo

Piedi miei intorpiditi hanno smarrito la via
Di casa procedo ma in tutt’altra direzione
Dove Mandelstam sgamba e telefona
E sul tavolo della cucina Almatova scrive

Nel salotto verde s’effonde il vapore del tè
Sulla nuvola del fumo dei sigari amorino
Sta disteso dall’anticamera dopo aver tolto
Le scarpe entra Blok e si adagia sul divano

Chodasevič con un’aringa tra le mani scivola
Sul marciapiede su Puškin borbottando
E i bolscevichi partono sul ghiaccio 
Verso Kronštadt per un ultimo attacco

Questo fu il sonno con cui il gelo mi aveva
Obnubilato finché stavo seduto ai bordi
Del marciapiede ma gli amici mi avevano
Trovato e mi portarono a casa ancora vivo

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap