Baka István: Петроград поново (Szentpéterváron újra Szerb nyelven)

Leszállt a köd nem tudtam merre járok
Az utcatábláig se láttam el
Valahol elmaradtak a barátok
Vacogtam és nem volt számomra hely

A városban ahol születtem egykor
Valamelyik ötéves hajnalán
Hittem sokáig jő egy kedvesebb kor
Száz grammokon kihúzhatom talán

Addig de hamarabb fogyott el ám a
Polcról a vodka mint a fett betűk
A hírlapokból s nem jut nékem mára
Se több tütü de kaphatok tetűt

Szentpéterváron újra hát megértem
Mondtam magamban hogy Lenin ledől
Szél fútta el és visszahozta Péter
Lázálmait a Finn-öböl felől

Leszállt a köd nem láttam merre járok
Dohogtam csak hogy nyugtassam magam
S szorongtam is megásták már az árkot
Hol kuksolok majd géppisztolyosan

Vacogtatott a téli éj az utcán
Puskin vagy rendőr sziluettje nem
Suhant át tévelyegtem mint a pusztán
Mózes hada bár egyszemélyesen

S ahogy megálltam öklömet emelve
Mely mint a cékla ázott veresen
Borscs-sűrü ködben tejföllel keverve
Magam magamnak voltam levesem

De csillagok zsírkarikák nem úsztak
Fejem fölött ily savanyú-sovány
A lé amelybe csontnak s némi húsnak
Pottyantam rég egy téli éjszakán

Kondér-korom korom kora belőled
Hogy mászhatnék ki síkos vagy nagyon
Mindegyre visszacsúszom jól kifőzted
Uram te is de jól van rádhagyom

A sűrüjében itt alul nem is rossz
Elszopogatni szaftos kézfejem
Csak arra kérlek túl soká ne kínozz
Egyszerre szúrj villádra Istenem

Így szónokoltam alig állva lábon
De Isten messze volt vagy nem figyelt
S mint baltáját Raszkolnyikov kabátom
Alatt cipeltem súlyos szívemet

Hideg volt köd volt s az jutott eszembe
Köpönyegem megint letéphetik
És rémlett hallom közeledni szembe
A Bronzlovas dübörgő lépteit

De nem jött senki csak a holtak árnya
S a köd gomolygott ballagtam tovább
Lámpák derengtek rám fagy-celofánba
Csomagolt sápatag hortenziák

S úgy tetszett ekkor árnyék lettem én is
Halvány akár a téli alkonyok
Mikor Péter-Pál tornya tűjén végig
Isten hasából arany vér csorog

Megdermedt lábam haza nem találhat
Lépegetek de máshová oda
Hol Mandelstam lohol telefonálgat
S ír konyhaasztalán Ahmatova

A zöld szalonban tea gőze terjeng
Szivarfüstfelhőn puttó könyököl
Előszobából sárcipőt levetve
Blok lép be és a kerevetre dől

Hodaszevics heringgel a kezében
Csúszkál a járdán Puskinról motyog
S megindulnak Kronstadt felé a jégen
Végső rohamra a bolsevikok

Ez volt az álom amit rám bocsátott
A fagy amíg a járdaperemen
Csücsültem ám megleltek a barátok
És hazavittek még elevenen

Одjедном би магла и не знадох где сам
Не видех на зиду ни улице име
Одвоjих се негде од своjих другова
Сам без уточишта цвокотах од зиме

Град у ком се родих на срећном почетку
Jедне петолетке веровах искрено
Биће jедном нада гладних и убогих
Издржаћу дотад са сто грама дневно

Али пре jе вотка ишчезла са стола
Него масна слова са новинских страна
Флашу љуте немам или макар пола
Али имам вашке и остала срања

Поново Петроград и то сам дочеко
Лењин се срушно разнео га ветар
А с ледених вода Финскога залива
С кошмарима своjим вратно се Петар

Не видех од магле у ком правцу идем
Тихо сам мрмљао да ме мине jеза
Pов jе већ ископан помислих престрављен
У ком ћу чучати иза митраљеза

Pазабрах у тами само на тренутак
Силует Пушкина ил неког пандура
Нестаде та авет по пустињи лутах
Као слика бедног Моjсиjевог пука

Застадох у мраку завртех песницом
Црвеном ко цвекла и сjаjном од влаге
У белини густоj као боршч са млеком
Сам своjа чорба бих од крви и магле

Не кружаху звезде масни колутови
Изнад моjе главе по оноj хладноћи
Упадох у чорбу киселу и посну
Као кост и кожа оне зимске ноћи

Клизнух беспомоћан низ влажне зидове
Гаравога когда и предадох борбу
Видех немам шанси и признах Господе
Лено си ми ову запржно чорбу

Ниjе тако лоше ту при дну у густом
Позобати месо из сопствене коже
Jедино те молим не кињи ме дуго
Набоди ме одмах на виљушку Боже

Занашаjући се одржах таj говор
Али Бог jе био глув на речи моjе
Ко секиру хладну студент Pасколњиков
теглих под капутом тешко срце своjе

И било jе хладно и била jе магла
Страховао сам од уличних пљачкаша
И чинило ми кроз таму одзвања
Тешки метални бат бронзаног jахача

Куљала jе магла и jа гегах даље
Ал не сретох никог само сени мртве
Назирах фењере што су се наднели
над улицу као обешене жртве

И чинило ми се постах и jа сена
ко зимски сутони прозирна и хладна
кад куполе своjе у златну божjу крв
умаче горди храм Петра и Павла

Jош сам се вукао али не к мом дому
Jош сам тетурао ал већ ка салону
где шетка Мандељштам и телефонира
Пише Ахматова на кухињском столу

У зеленоj соби мирис врелог чаjа
Анђелчић се лакти на облаку дима
Скинувши каљаче управо улази
уморни госпон Блок и леже на диван

Ходасевич мумла у руци с харингом
Нешто о Пушкину док пузи по поду
А на задњи jуриш крећу бољшевици
У правцу Кронштата по варљивом леду

Ово jе био сан коjим ме опи мраз
док сам по асфалту тражно своj брлог
али нашли су ме на време другови
и одвукли кући живог обамрлог