Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Bakonyi Károly: In der Theiss Weide (A Tisza-füzesben Német nyelven)

A Tisza-füzesben (Magyar)

Az újra ébredő Tisza-füzesben

Egy napsugáros, tavaszi napon

Kacsára, gémre váró néma lesben

Állott magában kisded csolnakom.

 

Ringó habocskák lágyan átölelték —

Miként szerelmes hableány keze —

Lágy altatódalt suttogott felé a

Közelgő alkony hűs komor szele.

 

Az újra ébredő Tisza-füzesben

Épen rügyezni kezdtek már a fák;

A bokrok ágain dalos madárkák

Bús hangjukat először hallaták.

 

A tiszta-kék, felhőtlen alkonyégen

A sárga hold a fénynyel küzködött,

És szembe' véle bíbor tűzben égve

Állott a nap a nagy város mögött.

 

Kacsára, gémre váró néma lesben

Szemem járt erre-arra szerteszét,

S feszült kebellel, hallgatag figyeltem

A néma tájnak legkisebb neszét.

 

A part felől zengett egy csendes ének,

Szerény halászok estimája tán;

Kiséretül békák zenéje hangzott —

A megszokott dal itten a Tiszán.

 

Errébb, előttem, ott a bokrok alján

A táji szarkák gyűlést tartanak,

Cserregve szálltak össze innen-onnan,

Amíg lesülyedt teljesen a nap.

 

A tiszta égbolt mint egy sima függöny

Hajolt a bánatos füzek közé,

S a fát, galyat, a bús, kopasz bozótot

A víz kaczéran visszatükrözé.

 

 

Kigyúlt az első csillag már az égen,

Közelgetett az este csendesen,

És ritka, szürke köd borult a tájra

Mint ébredő, homályos sejtelem.

 

S amig borúit az alkony a vidékre

Eltűnt a holdnak széles udvara —

És olyan édes, bájos fényben úszott

Az álmatag bűbájos éjszaka.

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaA Hét
Megjelenés ideje

In der Theiss Weide (Német)

In der wiederbelebenden Theiss Weiden

an einem sonnigen Frühlingstag

auf eine Ente oder Reiher wartend

mein kleines Boot am Wasser verbargt hat.

 

Die Schaukelschäume haben es sanft umarmt –

wie die Hand der verliebten Meerjungfrau –

ein leises Wiegenlied flüsterte verarmt

in kommende Dämmerung kühl und rau.

 

In der wiedererwachenden Theissküsste

an den Bäumen schon die Knospen wimmeln;

Singvögel auf den Zweigen der Büsche

zum ersten Mal hörte man, ihre Stimmen.

 

In der blauen, wolkenlosen Halbdunkel

der gelbe Mond ist Grad eben Aufgang,

vis-a-vis, brennt das Feuer hell und funkelt

die Sonne stand hinter der Grossstadt.

 

Wartend auf eine Ente oder Reiher

mit angespannten Brust sah ich lebhaft,

meine Augen schauten einfach hin und her,

die geringste Schönheit der stillen Landschaft.

 

Ein leises Lied ertönte von dem Ufer,

vielleicht ein bescheidener Fischer sang;

begleitet von Froschmusik als Ausrufer,

weil das Lied hier auf dem Theiss so schön klang.

 

Weiter vor mir dort ganz unten in dem Busch

die Elstern der Landschaft halten ein Treffen ab,

die versammelten sich zu einem Waldplausch,

bis die Sonne vollständig verschwand.

 

Der Himmel ist wie ein ganz dünner Vorhang,

es beugte sich über Trauerweiden,

der Baum, der Zweig und der kahle Busch bezwang

und das Wasser spiegelte wie seiden.

 

Der erste Stern leuchtete auf am Himmel,

der Abend näherte er sich leise.

‘d ein grauer Nebel senkte sich wie Schimmer,

wie eine erwachende Abreise.

 

Bis der Abendröte das Land bedeckt dicht

der weite Hof des Mondes ist, verschwand -.

‘d es schwamm in einem süssen, charmanten Licht

die stille, schläfrige, charmante Nacht.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap