Balázs Béla: A kékszakállú herceg vára

 
(Bartók Béla operájának szövegkönyve)

Regős
Haj regö rejtem
Hová, hová rejtsem
Hol volt, hol nem: kint-e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent,
Urak, asszonyságok?

Im szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent:
Hol a színpad: kint-e vagy bent,
Urak, asszonyságok?

Keserves és boldog
Nevezetes dolgok,
Az világ kint haddal tele,
De nem abba halunk bele,
Urak, asszonyságok.

Nézzük egymást, nézzük,
Regénket regéljük.
Ki tudhatja honnan hozzuk?
Hallgatjuk és csodálkozzuk,
Urak, asszonyságok.

Zene szól, a láng ég,
Kezdődjön a játék.
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd ha lement,
Urak, asszonyságok.

Régi vár, régi már
Az mese, ki róla jár
Tik is hallgassátok.

(Hatalmas, kerek gótikus csarnok. Balra meredek lépcső vezet fel egy kis vasajtóhoz.A lépcsőtől jobbra hét nagy ajtó van a falban, négy még szemben, kettő már egész jobboldalt. Különben sem ablak, se dísz. A csarnok üres, sötét, rideg, sziklabarlanghoz hasonlatos. Hirtelen kinyílik fent a kis vasajtó és a vakító fehér négyszögben megjelenik a Kékszakállú és Judit fekete sziluettje)

Kékszakállú
Megérkeztünk. – Íme lássad:
Ez a Kékszakállú vára.
Nem tündököl, mint atyádé.
Judit, jössz-e még utánam?

Judit
Megyek, megyek Kékszakállú.

Kékszakállú
Nem hallod a vészharangot?
Anyád gyászba öltözködött,
Atyád éles kardot szíjjaz,
Testvérbátyád lovat nyergel.
Judit, jössz-e még utánam?

Judit
Megyek, megyek Kékszakállú.

Kékszakállú
Megállsz Judit? Mennél vissza?

Judit
Nem. A szoknyám akadt csak fel,
Felakadt szép selyem szoknyám.

Kékszakállú
Nyitva van még fent az ajtó.

Judit
Kékszakállú!
Elhagytam az apám, anyám
Elhagytam szép testvérbátyám,
Elhagytam a vőlegényem,
Hogy váradba eljöhessek.
Kékszakállú! Ha kiűznél,
Küszöbödnél megállanék,
Küszöbödre lefeküdnék.

Kékszakállú
Most csukódjon be az ajtó.
 
(A kis vasajtó fent becsukódik. A csarnok világosabb marad, de csak épphogy a két ablak és a hét nagy fekete ajtó látható.)

Judit
Ez a Kékszakállú vára!
Nincsen ablak? Nincsen erkély?

Kékszakállú
Nincsen.

Judit
Hiába is süt kint a Nap?

Kékszakállú
Hiába.

Judit
Hideg marad? Sötét marad?

Kékszakállú
Hideg, sötét.

Judit
Ki ezt látná, jaj, nem szólna,
Suttogó hír elhalkulna.

Kékszakállú
Hírt hallottál?

Judit
Milyen sötét a te várad!
Vizes a fal! Kékszakállú!
Milyen víz hull a kezemre?
Sír a várad! Sír a várad!

Kékszakállú
Ugye, Judit, jobb volna most
Vőlegényed kastélyában:
Fehér falon fut a rózsa,
Cseréptetőn táncol a nap.

Judit
Ne bánts, ne bánts Kékszakállú!
Nem kell rózsa, nem kell napfény!
Nem kell rózsa, nem kell napfény!
Nem kell... Nem kell...
Nem kell...
Milyen sötét a te várad!
Milyen sötét a te várad!
Milyen sötét...
Szegény, szegény Kékszakállú!
Kékszakállú
Miért jöttél hozzám, Judit?

Judit
Nedves falát felszárítom,
Ajakammal szárítom fel!
Hideg kövét melegítem,
A testemmel melegítem.
Ugye stabad, ugye szabad,
Kékszakállú!
Nem lesz sötét a te várad,
Megnyitjuk a falat ketten.
Szél bejárjon, Nap besüssön,
Nap besüssön,
Tündököljön a te várad!

Kékszakállú
Nem tündököl az én váram.

Judit
Gyere vezess Kékszakállú,
Mindenhová vezess engem.
Nagy csukott ajtókat látok,
Hét fekete csukott ajtót!
Mért vannak az ajtók csukva?

Kékszakállú
Hogy ne lásson bele senki.

Judit
Nyisd ki, nyisd ki! Nekem nyisd ki
Minden ajtó legyen nyitva!
Szél bejárjon, nap besüssön!

Kékszakállú
Emlékezz rá, milyen hír jár.

Judit
A te várad derüljön fel,
A te várad derüljön fel!
Szegény, sötét, hideg várad!
Nyisd ki! Nyisd ki! Nyisd ki!
(Dörömböl az első ajtón. A dörömbölésre mély, nehéz sóhajtás búg fel. Hosszú, nyomott folyosókon sír fel így az éjszakai szél.)
Jaj!
Jaj! Mi volt ez? Mi sóhajtott?
Ki sóhajtott? Kékszakállú!
A te várad! A te várad!
A te várad!

Kékszakállú
Félsz-e?

Judit
Oh, a várad felsóhajtott!

Kékszakállú
Félsz?

Judit
Oh a várad felsóhajtott!
Gyere nyissuk, velem gyere.
Én akarom kinyitni, én!
Szépen, halkan fogom nyitni,
Halkan, puhán, halkan!
Kékszakállú, add a kulcsot,
Add a kulcsot, mert szeretlek!

Kékszakállú
Áldott a te kezed, Judit.

Judit
Köszönöm, köszönöm!
Én akarom kinyitni, én.
(Mikor a zár csattan, felbúg a mély földalatti sóhajtás.)
 Hallod? Hallod?
(Az ajtó feltárul, vérvörös négyszöget nyitva a falba, mint egy seb. Az ajtó mögül mélyből jövő véres izzás hosszú sugarat vet be a csarnok padlójára.)
 Jaj!

Kékszakállú
Mit látsz? Mit látsz?

Judit
Láncok, kések, szöges karók,
Izzó nyársak...

Kékszakállú
Ez a kínzókamra, Judit.

Judit
Szörnyű a te kínzókamrád,
Kékszakállúő! Szörnyű, szörnyű!

Kékszakállú
Félsz-e?

Judit
A te várad fala véres!
A te várad vérzik!
Véres... vérzik...

Kékszakállú
Félsz-e?

Judit
Nem! Nem félek. Nézd, derül már.
Ugye derül? Nézd ezt a fényt.
Látod? Szép fénypatak.

Kékszakállú
Piros patak, véres patak.

Judit
Nézd csak, nézd csak! Hogy dereng már!
Nézd csak, nézd csak!
Minden ajtót ki kell nyitni!
Szél bejárjon, nap besüssön,Minden ajtót ki kell nyitni!

Kékszakállú
Nem tudod, mi van mögöttük.

Judit
Add ide a többi kulcsot!
Add ide a többi kulcsot!
Minden ajtót ki kell nyitni!
Minden ajtót!

Kékszakállú
Judit, Judit, mért akarod?

Judit
Mert szeretlek!

Kékszakállú
Váram sötét töve reszket,
Nyithatsz, csukhatsz minden ajtót.
(Átnyújtja Juditnak a második kulcsot.)
Vigyázz, vigyázz a váramra,
Vigyázz, vigyázz miránk, Judit!

Judit
Szépen, halkan fogom nyitni.
Szépen halkan.
(Csattan a zár és feltárul a második ajtó. Nyílása sárgás vörös, de szintén sötét és félelmetes. A második sugár az első mellé fekszik a padlóra.)

Kékszakállú
Mit látsz?

Judit
Száz kegyetlen szörnyű fegyver,
Sok rettentő hadi szerszám.

Kékszakállú
Ez a fegyveresház, Judit.

Judit
Milyen nagyon erős vagy te,
Milyen nagy kegyetlen vagy te!

Kékszakállú
Félsz-e?

Judit
Vér szárad a fegyvereken,
Véres a sok hadi szerszám!

Kékszakállú
Félsz-e?

Judit
Add ide a többi kulcsot!

Kékszakállú
Judit, Judit!

Judit
Itt a másik patak,
Szép fénypatak. Látod? Látod?
Add ide a többi kulcsot!

Kékszakállú
Vigyázz, vigyázz miránk, Judit!

Judit
Add ide a többi kulcsot!

Kékszakállú
Nem tudod, mit rejt az ajtó.

Judit
Idejöttem, mert szeretlek.
Itt vagyok, a tiéd vagyok.
Most már vezess mindenhová,
Most már nyiss ki minden ajtót!

Kékszakállú
Váram sötét töve reszket,
Bús sziklából gyönyör borzong.
Judit, Judit! Hűs és édes,
Nyitott sebből vér ha ömlik.

Judit
Idejöttem, mert szeretlek,
Most már nyiss ki minden ajtót!

Kékszakállú
Adok neked három kulcsot.
Látni fogsz, de sohse kérdezz.
Akármit látsz, sohse kérdezz!

Judit
Add ide a három kulcsot!

Kékszakállú
(Átnyújtja.)
Mért álltál meg? Mért nem nyitod?

Judit
Kezem a zárt nem találja.

Kékszakállú
Judit, ne félj, most már mindegy.

Judit
(Megfordítja a kulcsot. Meleg, mély érchanggal nyílik az ajtó. A kiömlő aranyfénysáv a többi mellé fekszik a padlóra.)
Oh, be sok kincs! Oh, be sok kincs!
Aranypénz és drága gyémánt,
Drágagyönggyel fényes ékszer,
Koronák és dús palástok!

Kékszakállú
Ez a váram kincsesháza.

Judit
Mily gazdag vagy Kékszakállú!

Kékszakállú
Tiéd most már mind ez a kincs,
Tiéd arany, gyöngy és gyémánt.

Judit
Vérfolt van az ékszereken!
Legszebbik koronád véres!

Kékszakállú
Nyisd ki a negyedik ajtót.
Legyen napfény, nyissad, nyissad...

Judit
(Hirtelen a negyedik ajtó felé fordul és gyorsan kinyitja. Az ajtóból virágos ágak csapódnak ki és a falban kékes-zöld négyszög nyílik. A beeső új fénysáv a többi mellé fekszik a padlóra.)
Oh! Virágok! Oh! Illatos kert!
Kemény sziklák alatt rejtve.

Kékszakállú
Ez a váram rejtett kertje.

Judit
Oh! Virágok!
Embernyi nagy liliomok,
Hús-fehér patyolat rózsák,
Piros szekfűk szórják a fényt.
Sosem láttam ilyen kertet.

Kékszakállú
Minden virág neked bókol,
Minden virág neked bókol.
Te fakasztod, te hervasztod,
Szebben újra te sarjasztod.

Judit
Fehér rózsád töve véres.
Virágaid földje véres!

Kékszakállú
Szemed nyitja kelyheiket,
S neked csengettyűznek reggel.

Judit
Ki öntözte kerted földjét?

Kékszakállú
Judit, szeress, sohse kérdezz. –
Nézd, hogy derül már a váram.
Nyisd ki az ötödik ajtót!

Judit
(Az ötödik ajtó feltárul. Magas erkély látszik és messzi távlat, és tündöklő özönben ömlik be a fény.)
Ah!

Kékszakállú
Lásd ez az én birodalmam,
Messzenéző szép könyöklőm.
Ugye, hogy szép nagy, nagy ország?

Judit
Szép és nagy a te országod.

Kékszakállú
Selyemrétek, bársonyerdők,
Hosszú ezüst folyók folynak,
És kék hegyek nagyon messze.

Judit
Szép és nagy a te országod.

Kékszakállú
Most már Judit mind a tied.
Itt lakik a hajnal, alkony,
Itt lakik nap, hold és csillag,
S leszen neked játszótársad.

Judit
Véres árnyat vet a felhő!
Milyen felhők szállnak ottan?

Kékszakállú
Nézd, tündököl az én váram,
Áldott kezed ezt művelte.
Áldott a te kezed, áldott.
Gyere, gyere tedd szívemre.

Judit
De két ajtó csukva van még.

Kékszakállú
Legyen csukva a két ajtó.
Teljen dallal az én váram.
Gyere, gyere, csókra várlak!

Judit
Nyissad ki még a két ajtót!

Kékszakállú
Judit, Judit, csókra várlak.
Gyere, várlak. Judit, várlak!

Judit
Nyissad ki még a két ajtót.

Kékszakállú
Azt akartad felderüljön;
Nézd, tündököl már a váram.

Judit
Nem akarom, hogy előttem
csukott ajtóid legyenek!

Kékszakállú
Vigyázz, vigyázz a váramra,
Vigyázz, nem lesz fényesebb már!

Judit
Életemet, halálomat,
Kékszakállú!

Kékszakállú
Judit, Judit!

Judit
Nyissad ki még a két ajtót,
Kékszakállú, Kékszakállú!

Kékszakállú
Mért akarod? Mért akarod?
Judit! Judit!
Adok neked még egy kulcsot.

(Judit némán követelően nyújtja érte a kezét. A Kékszakállú átadja a kulcsot. Judit a hatodik ajtóhoz megy. Mikor a kulcs elsőt fordul, zokogó mély sóhajtás búg fel.)

Judit, Judit ne nyissad ki!

(Judit hirtelen mozdulattal az ajtóhoz lép és kinyitja. A csarnokon mintha árny futna keresztül: valamivel sötétebb lesz.)

Judit
Csendes fehér tavat látok,
Mozdulatlan fehér tavat.
Milyen víz ez, Kékszakállú?

Kékszakállú
Könnyek, Judit, könnyek, könnyek.

Judit
Milyen néma, mozdulatlan.

Kékszakállú
Könnyek, Judit, könnyek, könnyek.

Judit
Sima fehér, tiszta fehér.

Kékszakállú
Könnyek, Judit, könnyek, könnyek.
Gyere, Judit, gyere Judit,
Csókra várlak.
Gyere várlak, Judit, várlak.
Az utolsót nem nyitom ki.
Nem nyitom ki.

Judit
Kékszakállú... Szeress engem.
Nagyon szeretsz, Kékszakállú?

Kékszakállú
Te vagy váram fényessége,
Csókolj, csókolj, sohse kérdezz.

Judit
Mondd meg nekem Kékszakállú,
Kit szerettél énelőttem?

Kékszakállú
Te vagy váram fényessége,
Csókolj, csókolj, sohse kérdezz.

Judit
Mondd meg nekem, hogy szeretted?
Szebb volt mint én? Más volt mint én?
Mondd meg nekem, Kékszakállú.

Kékszakállú
Judit, szeress, sohse kérdezz.

Judit
Mondd meg nekem, Kékszakállú.

Kékszakállú
Judit, szeress, sohse kérdezz.

Judit
Nyisd ki a hetedik ajtót!
Tudom, tudom, Kékszakállú,
Mit rejt a hetedik ajtó.
Vér szárad a fegyvereken,
Legszebbik koronád véres,
Virágjaid földje véres,
Véres árnyat vet a felhő!
Tudom, tudom, kékszakállú,
Fehér könnytó kinek könnye.
Ott van mind a régi asszony
Legyilkolva, vérbefagyva.
Jaj, igaz hír, suttogó hír.

Kékszakállú
Judit!

Judit
Igaz, igaz!
Most én tudni akarom már.
Nyisd ki a hetedik ajtót!

Kékszakállú
Fogjad... Fogjad... Itt a hetedik kulcs.
Nyisd ki, Judit. Lássad őket.
Ott van mind a régi asszony.
(Judit még egy ideig mozdulatlan. Aztán lassan, bizonytalan kézzel átveszi a kulcsot és lassan, ingó lépésekkel a hetedik ajtóhoz megy és kinyitja. Mikor a kulcs csattan, halk sóhajtással becsukódik a hatodik és az ötödik ajtó. Jóval sötétebb lesz. Csak a négy szemközti ajtónyílás világítja színes sugaraival a csarnokot. És akkor kinyílik a hetedik ajtó és holdezüst fény vetődik be rajta, hosszú sugárban, megvilágítva Judit arcát és a Kékszakállúét.)
Lásd a régi asszonyokat
Lásd, akiket én szeretettem.

Judit
Élnek, élnek, itten élnek!
(A hetedik ajtóból előjönnek a régi asszonyok. Hárman koronásan, kinccsel rakottan, glóriásan. Sápadt arccal, büszke járással jönnek egymás mögött
és megállnak szemben a Kékszakállúval, aki térdre ereszkedik.)

Kékszakállú
Szépek, szépek, százszor szépek.
Mindig voltak, mindig éltek.
Sok kincsemet ők gyűjtötték,
Virágaim ők öntözték,
Birodalmam növesztették.
Övék minden, minden, minden.

Judit
Milyen szépek, milyen dúsak.
Én, jaj, koldus, kopott vagyok.

Kékszakállú
Hajnalban az elsőt leltem,
Piros, szagos szép hajnalban.
Övé most már minden hajnal,
Övé piros, hűs palástja,
Övé ezüst koronája,
Övé most már minden hajnal.

Judit
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.

Kékszakállú
Másodikat délben leltem,
Néma égő arany délben.
Minden dél az övé most már,
Övé nehéz tűzpalástja,
Övé arany koronája,
Minden dél az övé most már.

Judit
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.

Kékszakállú
Harmadikat este leltem,
Békés bágyadt barna este.
Övé most már minden este,
Övé barna búpalástja,
Övé most már minden este.

Judit
Jaj, szebb nálam, dúsabb nálam.

Kékszakállú
(Megáll Judit előtt. Hosszan szembenéznek. A negyedik ajtó becsukódik.)
Negyediket éjjel leltem,

Judit
Kékszakállú megállj, megállj!

Kékszakállú
Csillagos fekete éjjel.

Judit
Hallgass, hallgass, itt vagyok még!

Kékszakállú
Fehér arcod sütött fénnyel
Barna hajad felhőt hajtott,
Tied lesz már minden éjjel.
 
(A harmadik ajtóhoz megy és a koronát, palástot, ékszert, amit Judit a küszöbre rakott, elhozza. A harmadik ajtó becsukódik. Judit vállára teszi a palástot.)

Tied csillagos palástja.

Judit
Kékszakállú nem kell, nem kell!

Kékszakállú
Tied gyémánt koronája.

Judit
Jaj, jaj! Kékszakállú vedd le.

Kékszakállú
Tied a legdrágább kincsem.

Judit
Jaj, jaj! Kékszakállú vedd le!

Kékszakállú
Szép vagy, szép vagy, százszor szép vagy,
Te voltál a legszebb asszony,
A legszebb asszony!
 
(Hosszan szembenéznek. Judit lassan meggörnyed a palást súlya alatt és gyémántkoronás fejét lehorgasztva, az ezüst fénysáv mentén bemegy a többi asszony után a hetedik ajtón. Az is becsukódik.)

És mindig is éjjel lesz már...
Éjjel... Éjjel...

(Teljes sötétség, melyben a Kékszakállú letűnik.)

(Libretul operei lui Béla, Bartók)

Bard
Vai, basm ascuns,
Unde, unde să-l ascund,
A fost sau nu: înlăuntru sau afară?
Basm vechi, ah, ce înseamnă,
Domni și Doamne?

Cântul sună, iată.
Mă arăt, să mă vadă.
Cortinele pleoapelor sunt sus:
Unde e scena: afară sau înlăuntru,
Domni și Doamne?

Aprige și fericite,
Lucruri vestite,
Lumea e plină de oaste,
Nu vom muri de ele, poate,
Domni și doamne.

Ne privim, ne privim,
Basmul nostru îl citim.
Cine știe de unde purtăm?
Îl auzim și-l savurăm,
Domni și doamne.

Cântul sună, arde o flamă,
Piesa poate să înceapă.
Cortinele pleoapelor sunt sus.
Aplaudați, dacă s-a dus,
Domni și doamne.

Castel vechi, deja
Vechi și basmul restant,
Ascultați și voi.

(Galerie gotică, imensă, rotundă. În stânga o scară abruptă, care duce la o ușă mică, metalică. De la scară în dreapta șapte uși mari în perete, patru încă sunt vizavi, două deja în dreapta de tot. De altfel, nici geam, nici decor. Galeria este goală, e întuneric și rece, la fel ca într-o peșteră. Deodată se deschide sus ușa mică de metal și în careul alb orbitor apari cele două siluete negre: Barbă-Albastră și Judit)

Barbă-Albastră
Am ajuns. - Vezi, iată:
E castelul lui Barbă-Albastră.
Nu-i strălucit, ca la tine.
Judit, mai vii după mine?

Judit
Vin, vin Barbă-Albastră.

Barbă-Albastră
N-auzi clopotul de alarmă?
Mama ta e în doliu,
Tatăl încinge sabie,
Fratele pune coamă.
Judit, mai vii după mine?

Judit
Vin, vin Barbă-Albastră.

Barbă-Albastră
Te oprești Judit? Te-ai întoarce?

Judit
Nu. Mi-am agățat fusta, doar,
S-a agățat fusta frumoasă de mătase.

Barbă-Albastră
Sus, încă e deschisă ușa.

Judit
Barbă-Albastră!
Pe tata, mama i-am părăsit,
Pe fratele l-am părăsit,
L-am părăsit logodnicul,
În castelul tău să intru.
Barbă-Albastră! Dacă m-ai alunga,
La prispa ta m-aș opri,
Pe prispa ta m-aș culca.

Barbă-Albastră
Acum să se închidă ușa.

(Sus, ușa mică de fier se închide. Galeria rămâne luminoasă, dar numai cele două geamuri și cele șapte uși mari negre se văd.)

Judit
Ăsta-i castel de Barbă-Albastră!
N-are geam?
N-are balcon?

Barbă-Albastră
N-are.

Judit
Degeaba e soare afară?

Barbă-Albastră
Degeaba.

Judit
Rămâne frig? Rămâne beznă?

Barbă-Albastră
Frig, beznă.

Judit
Cine ar vede, vai, n-ar glăsui,
Vestea șușotind s-ar amuți.

Barbă-Albastră
Ai auzit vești?

Judit
Ce întunecos e castelul!
Peretele ud! Barbă-Albastră!
Ce apă îmi picură pe mâini?
Plânge castelul! Plânge castelul!

Barbă-Albastră
Judit, așa-i, că mai bine ar fi acum
În castelul logodnicului:
Pe perete alb se cațără trandafirul,
Razele dansează pe țigle.

Judit
Lasă-mă, lasă-mă Barbă-Albastră!
Nu vreau roze, nu vreau soare!
Nu vreau roze, nu vreau soare!
Nu vreau… Nu vreau…
Nu vreau…
Ce întunecos e castelul!
Ce întunecos e castelul!
Ce întunecos…
Săracul, săracul Barbă-Albastră!

Barbă-Albastră
De ce ai venit la mine, Judit?

Judit
Să-l usuc peretele ud,
Cu buzele să-l usuc!
Piatra-i rece s-o încălzesc,
Cu corpul meu s-o încălzesc.
Îmi dai voie, îmi dai voie,
Barbă-Albastră!
Nu va fi întunecos castelul,
Deschidem pereții amândoi.
Să bată vântul, să fie soare,
Să fie soare,
Castelul să strălucească!

Barbă-Albastră
Castelul meu nu va străluci.

Judit
Hai, condu-mă Barbă-Albastră,
Condu-mă peste tot.
Văd uși mari, închise,
Șapte uși negre, închise!
De ce sunt ușile închise?

Barbă-Albastră
Să nu vadă nimeni înăuntru.

Judit
Deschide, deschide! Pentru mine,
Toate ușile să fie deschise!
Să intre vântul, să fie soare!

Barbă-Albastră
Adu-ți aminte, ce vești umblă.

Judit
Castelul tău să fie plăcut,
Castelul tău să fie plăcut!
Castelul tău sărman, posac, rece!
Deschide! Deschide! Deschide!

(Ea bocăne pe prima ușă. La bocănire se aude un vuiet adânc și greu. Așa șuieră vântul pe coridoarele lungi și apăsate.)
Vai!
Vai! Ce a fost asta?Ce a suspinat?
Cine a suspinat? Barbă-Albastră!
Castelul tău! Castelul tău!
Castelul tău!

Barbă-Albastră
Ție frică?

Judit
Oh, castelul tău a suspinat!

Barbă-Albastră
Ție frică?

Judit
Oh, castelul tău a suspinat!
Hai să-l deschidem, hai cu mine.
Eu vreau să-l deschid, eu!
Voi deschide frumos, încet,
Încet, moale, încet!
Barbă-Albastră, dă-mi cheia,
Dă-mi cheia, căci te iubesc!

Barbă-Albastră
Binecuvântată e mâna ta, Judit.

Judit
Mulțumesc, mulțumesc!
Eu vreau să-l deschid, eu.
(Când zăvorul pocnește, se aude suspinul adânc din pământ.)
Auzi? Auzi?
(Se deschide ușa, apărând un pătrat sângeriu în perete, ca o rană. După ușă, din adâncuri un jăratec sângeriu aruncă o rază lungă pe podeaua galeriei.)
Vai!

Barbă-Albastră
Ce vezi? Ce vezi?

Judit
Lanțuri, cuțite, stâlpi cu ace,
Țepi incandescente…

Barbă-Albastră
Ăsta e camera de tortură, Judit.

Judit
Groaznică e camera ta de tortură,
Barbă-Albastră! Groaznică, groaznică!

Barbă-Albastră
Ție frică?

Judit
Peretele castelului tău e cu sânge!
Castelul tău sângerează!
E cu sânge… sângerează…

Barbă-Albastră
Ție frică?

Judit
Nu! Nu mie frică. Vezi, se luminează deja.
Așa-i că se luminează? Vezi această lumină.
Vezi? Pârâu frumos de lumină.

Barbă-Albastră
Pârâu roșu, pârâu cu sânge.

Judit
Uită-te, uită-te!
Cum mijește deja!
Uită-te, uită-te!
Toate ușile trebuie deschise!
Vântul să bată, razele să intre,
Toate ușile trebuie deschise!

Barbă-Albastră
Nu știi ce se ascunde după ele.

Judit
Dă-mi mie și restul de chei!
Dă-mi mie și restul de chei!
Toate ușile trebuie deschise!
Toate ușile!

Barbă-Albastră
Judit, Judit, de ce vrei asta?

Judit
Fiindcă te iubesc!

Barbă-Albastră
Baza obscură a cetății tremură,
Deschide, închide toate ușile.
(Judit primește a doua cheie)
Ai grijă, ai grijă de castelul meu,
Ai grijă, ai grijă de noi, Judit!

Judit
Voi deschide frumos, încet.
Frumos, încet.

(Pocnește zăvorul și se deschide a doua ușă. Deschiderea e roșie-galbenă, dar tot obscură și îngrozitoare. A doua rază pică lângă prima pe podeaua galeriei.)

Barbă-Albastră
Ce vezi?

Judit
O sută de arme cumplite, groaznice,
Multe scule teribile de luptă.

Barbă-Albastră
Ăsta e camera de arme, Judit.

Judit
Cât de puternic ești tu,
Cât de cumplit ești tu!

Barbă-Albastră
Ție frică?

Judit
Pe arme e sânge uscată,
Uneltele de luptă sunt pline de sânge!

Barbă-Albastră
Ție frică?

Judit
Dă-mi mie și restul de chei!

Barbă-Albastră
Judit! Judit!

Judit
E aici celălalt pârâu,
Pârâu frumos de raze. Vezi? Vezi?
Dă-mi mie restul de chei!

Barbă-Albastră
Ai grijă, ai grijă de noi, Judit!

Judit
Dă-mi mie restul de chei!

Barbă-Albastră
Nu știi ce ascunde ușa.

Judit
Am venit aici, fiindcă te iubesc.
Sunt aici, sunt a ta.
Acum să mă conduci peste tot,
Acum să deschizi toate ușile!

Barbă-Albastră
Baza obscură a cetății tremură,
Din stâncă tristă plăcere se înfioară.
Judit, Judit! Răcoroasă și dulce,
Din rană deschisă, dacă sânge curge.

Judit
Am venit aici, fiindcă te iubesc,
Deschide acum toate ușile!

Barbă-Albastră
Îți dau ție trei chei.
Vei vedea, dar să nu mă întrebi.
Orice vezi, să nu mă întrebi!

Judit
Dă-mi mie cele trei chei!

Barbă-Albastră
(Îi dă cheile)
De ce te-ai oprit? De ce nu o deschizi?

Judit
Mâna mea nu-l găsește zăvorul.

Barbă-Albastră
Judit, să nu-ți fie frică, acum e totuna.

Judit
(Răsucește cheia. Ușa se deschide cu un zgomot adânc, metalic. Raza aurie ce iese, cade lângă celelalte raze de pe podeaua galeriei.)
Vai, ce multă comoară! Vai, ce multă comoară!
Monezi de aur și argint scump,
Bijuterii cu perle scumpe,
Coroane și mantii bogate!

Barbă-Albastră
Ăsta e camera de tezaur.

Judit
Ce bogat ești Barbă-Albastră!

Barbă-Albastră
De acuma, tot tezaurul e al tău,
Al tău e aurul, perla și argintul.

Judit
E sânge pe bijuterii!
Cea mai frumoasă coroană e cu sânge!

Barbă-Albastră
Deschide a patra ușă.
Să fie soare, deschide, deschide…

Judit
(Brusc, se întoarce spre ușa a patra și repede o deschide. Din ușă se izbesc crengi înflorite și în perete se deschide un pătrat albăstrui-verde. Raza, care intră se așează lângă celelalte raze de pe podeaua galeriei.)
Oh! Flori! Oh! Grădină parfumată!
Ascunsă sub stânci grele.

Barbă-Albastră
Ăsta e grădina ascunsă a cetății.

Judit
Oh! Flori!
Crini mari cât omul,
Trandafiri albi asemenea cărnii,
Garoafe roșii aruncă lumina.
N-am mai văzut așa grădină.

Barbă-Albastră
Fiecare floare ți-se închină,
Fiecare floare ți-se închină.
Tu le încolțești, tu le ofilești,
Din nou frumoase tu le încolțești.

Judit
Rădăcina rozei albe e cu sânge.
Pământul florilor e cu sânge!

Barbă-Albastră
Ochii tăi le deschid potirele,
Și pentru tine clopoțesc dimineața.

Judit
Cine l-a udat pământul grădinii?

Barbă-Albastră
Judit, iubește-mă, nu mă întreba. -
Vezi, cum se însenină castelul.
Deschide a cincea ușă!

Judit
(Se deschide a cincea ușă. Se vede un balcon înalt și o panoramă îndepărtată, și într-un șuvoi strălucitor se varsă lumina. )
Oh!

Barbă-Albastră
Vezi, ăsta e imperiul meu,
Un fronton, ce departe ajunge.
Nu-i așa, că-i frumoasă, e mare, mare țara?

Judit
Frumoasă și mare e țara ta.

Barbă-Albastră
Câmpii mătăsoase, păduri catifelate,
Curg râuri lungi argintii,
Și sunt munți albastre foarte departe.

Judit
Frumoasă și mare e țara ta.

Barbă-Albastră
Judit, acum e și a ta.
Aici stă aurora, amurgul,
Aici stă soarele, luna și stelele,
Care vor fi partenerii tăi de joc.

Judit
Umbra norului e sângerată!
Ce nori zboară acolo?

Barbă-Albastră
Vezi, strălucește castelul meu,
Mâna ta binecuvântată a făcut-o.
Binecuvântată e mâna ta, binecuvântată.
Hai, hai pune-o pe inima mea.

Judit
Dar două uși încă sunt închise.

Barbă-Albastră
Să rămâne închise două uși.
Să se umple cu cântec castelul.
Hai, hai te aștept la sărut!

Judit
Deschide și cele două uși!

Barbă-Albastră
Judit, Judit te aștept la sărut.
Hai, te aștept. Judit te aștept!

Judit
Deschide cele două uși.

Barbă-Albastră
Ai vrut să se însănineze;
Vezi, strălucește deja castelul.

Judit
Nu vreau, ca în fața mea
Să ai uși închise!

Barbă-Albastră
Ai grijă, ai grijă de castelul meu,
Ai grijă, nu va fi mai strălucitor!

Judit
Pe viața mea, pe moartea mea,
Barbă-Albastră!

Barbă-Albastră
Judit, Judit!

Judit
Deschide și cele două uși,
Barbă-Albastră, Barbă-Albastră!

Barbă-Albastră
De ce vrei? De ce vrei?
Judit! Judit!
Îți dau încă o cheie.

 (Judit își întinde mâna după cheie. Barbă-Albastră îi dă cheia. Judit se duce la a șasea ușă. La prima rotire a cheii, se aude un suspin adânc cu plânset.)

Judit, Judit nu deschide!

(Judit, cu o mișcare bruscă merge la ușă și o deschide. Prin galerie, parc-ar trece o umbră: se face mai întuneric.)

Judit
Văd un lac alb, liniștit,
Un lac alb nemișcat.
Ce apă e, Barbă-Albastră?

Barbă-Albastră
Lacrimi Judit, lacrimi, lacrimi.

Judit
Ce mut e și nemișcat.

Barbă-Albastră
Lacrimi Judit, lacrimi, lacrimi.

Judit
Alb neted, alb curat.

Barbă-Albastră
Lacrimi Judit, lacrimi, lacrimi.
Vino Judit, vino Judit,
La sărut te aștept.
Hai te aștept, Judit te aștept.
Pe ultima nu o deschid.
Nu o deschid.

Judit
Barbă-Albastră… Iubește-mă!
Mă iubești tare, Barbă-Albastră?

Barbă-Albastră
Tu ești strălucirea castelului,
Sărută-mă, sărută-mă, nu mă întreba.

Judit
Spune-mi mie Barbă-Albastră,
Pe cine ai mai iubit înaintea mea?

Barbă-Albastră
Tu ești strălucirea castelului,
Sărută-mă, sărută-mă, nu mă întreba.

Judit
Spune-mi mie, cum ai iubit-o?
A fost mai frumoasă ca mine?
Diferea mult de mine?
Spune-mi mie, Barbă-Albastră!

Barbă-Albastră
Judit, iubește-mă, nu mă întreba.

Judit
Spune-mi mie Barbă-Albastră.

Barbă-Albastră
Judit, iubește-mă, nu mă întreba.

Judit
Deschide a șaptea ușă!
Știu, știu Barbă-Albastră,
Ce ascunde a șaptea ușă.
Sânge se usucă pe arme,
Coroana ta cea frumoasă e sângerată,
Pământul florilor e cu sânge,
Umbră sângerată aruncă norul!
Știu, știu Barbă-Albastră,
Lacul alb de lacrimi, ce lacrimi sunt.
Acolo sunt toate femeile de dinainte
Omorâte, înghețate-n sânge.
Vai, vestea e adevărată, ce șușotesc.

Barbă-Albastră
Judit!

Judit
E adevărată, e adevărată!
Acum vreau să știu, deja.
Deschide a șaptea ușă!

Barbă-Albastră
Ia-o… Ia-o… aici e a șaptea cheie.
Deschide Judit. Să vezi pe ele.
Acolo sunt toate femeile vechi.
(Judit încă un moment e nemișcată. După ce încet, cu o mână nesigură preia cheia și încet, cu pași clătinători se apropie de ușa a șaptea și o deschide. Când cheie pocnește, cu un suspin silențios se închid ușile a șasea și a cincea. Se face mult mai întuneric. Numai razele colorate din cele patru deschideri de uși de vizavi luminează galeria. Atunci se deschide a șaptea ușă și intră o lumină argintie de lună, cu raze lungi, luminând fețele lor, lui Judit și Barbă-Albastră.) 
Vezi femeile mele vechi.
Vezi, pe care le-am iubit.

Judit
Trăiesc, trăiesc, aici trăiesc!
(Prin a șaptea ușă intră femeile vechi. Trei cu coroane, încărcate cu bijuterii, cu glorii. Cu fețe palide, cu mișcări mândre, vin una după alta și se opresc față în față cu Barbă-Albastră, care se lasă în genunchi.) 

Barbă-Albastră
Frumoase, frumoase, de sute de ori frumoase.
Totdeauna au fost, totdeauna au trăit.
Tezaurul meu ele l-au strâns,
Florile mele ele le-au udat,
Mi-au mărit imperiul meu.
Ale lor sunt toate, toate, toate.

Judit
Ce frumoase, ce bogate sunt.
Eu, vai, sunt săracă, uzată.

Barbă-Albastră
În zori am găsit-o pe prima,
Cu parfum, cu roșu în zori.
Ale ei sunt zorile toate,
Cu mantia roșie, răcoroasă,
Cu coroana argintie,
Ale ei sunt zorile toate.

Judit
Vai, mai frumoasă, mai bogată ca mine.

Barbă-Albastră
Pe a doua la amiază am găsit-o,
La amiază mută, aurie aprinsă.
Ale ei sunt amiezile toate, deja,
Cu mantia grea aprinsă,
Cu coroana ei de aur,
Ale ei sunt amiezile toate, deja.

Judit
Vai, mai frumoasă, mai bogată ca mine.

Barbă-Albastră
Pe a treia seara am găsit-o,
Seară lâncedă, pașnică, brună.
Ale ei sunt, deja, serile toate,
Cu mantia tristă, brună,
Ale ei sunt, deja, serile toate.

Judit
Vai, mai frumoasă, mai bogată, ca mine.

Barbă-Albastră
(Se oprește față în față cu Judit. Se privesc reciproc. Se închide a patra ușă.)
Pe a patra noaptea am găsit-o.

Judit
Barbă-Albastră stai, stai!

Barbă-Albastră
În beznă neagră înstelată.

Judit
Taci, taci, sunt aici, încă!

Barbă-Albastră
Fața ta albă cu lumină ardea,
Părul tău nori a adus,
A ta vor fi nopțile toate.

(Merge la ușa a treia și aduce coroana, mantia, bijuteriile, ce a pus acolo pe prispă, Judit. Ușa a treia se închide. Judit își pune mantia pe umeri.)

A ta e mantia înstelată.

Judit
Barbă-Albastră, nu-mi trebuie, nu-mi trebuie!

Barbă-Albastră
A ta e coroana argintie.

Judit
Vai, vai! Barbă-Albastră, ia-o de pe mine!

Barbă-Albastră
A ta e bijuteria mea cea scumpă.

Judit
Vai, vai! Barbă-Albastră, ia-o de pe mine!

Barbă-Albastră
Ești frumoasă, frumoasă, de sute de ori frumoasă,
Tu ai fost cea mai frumoasă femeie,
Cea mai frumoasă femeie!

(Se privesc lung, reciproc. Judit încet se gârbovește sub greutatea mantiei și aplecând capul cu coroana de argint, intră, de-a lungul razei argintie, prin a șaptea ușă, după celelalte femei. Se închide și aceasta.)

Și va fi noapte totdeauna, chiar…
Noapte… Noapte…

(Beznă totală, în care și Barbă-Albastră dispare.)