Balázs Béla: Kőmíves Kelemen

Ihol elindula tizenkét kőmíves,
Ugy menyen, ugy menyen Déva vára felé,
Ők is rakni kezdik magos Déva várát,
Akit éjjel raktak: az nappal leomlott,
Akit nappal raktak: az éjjel lomlott.

Szóval eztet mondja Kelemen Kőmíves:
Kinek hazahúz a szíve szerelemre,
Nem munkára vagyon gondja gondolatja.
Akit éjjel rakunk: az nappal leomlik,
Akit nappal rakunk: az éjjel leomlik.

Azt a törvényt tette Kelemen Kőmíves:
Melyik felesége hamarább kihozza
Az ebéd vékáját, kő közé rakassék.
Kő közé rakassék, ott megégettessék:
Fölhőkig épüljön magos Déva vára.

Ihol elindula az ő felesége,
Az ebéd vékáját a fejire téve
S a kicsi gyermekit a karjára véve.
Őtet is meglátta az ő kedves társa,
"Jó napot, jó napot, tizenkét kőmíves."

"Istenem, Istenem, mi dolog lehessen,
Háromszor köszönni, egyszer se fogadni?"
"Azt a törvényt tette a te kedves társad,
Melyik felesége hamarább kihozza
Az ebéd vékáját, kő közé rakassék..."

"Ha úgy megutáltad velem életed is,
Nem bánom ha úgy is! Azért izentél rám,
Hamarább hozzam ki az ebéd vékáját?!"
Ők is ott a vékát fejéről levették,
az ő kicsi fiát karjáról levették.

Mikor térdig rakták, csak tréfára vette,
Mikor övig rakták,bolondságra vette,
Mikor csecsig rakták, ő valóra vette.
"Ne sírj, kicsi fiam! Vannak jó asszonyok,
Neked csecsit adnak, téged elrengetnek."

"Apám, édesapám! Hol van édesanyám?"
"Ne sírj, fiam, ne sírj! mert hazajön este."
Östét is elvárta s nem volt édesanyja.
"Apám, édesapám! Hol van édesanyám?"
"Fölhőkig fölépült magos Déva vára!"