Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Balázs F. Attila: Macchia nera nel sole (Fekete folt a napban Olasz nyelven)

Balázs F. Attila portréja

Fekete folt a napban (Magyar)

fájdalmas rezzenéssel

ébred ez a nap

lidérces takaróját göngyöli az álom

kiürült tárgyalóterem a lélek –

 

magába roskadtan szendereg a fotel

anyám alteregója – kis sziget

a hullámok állandó ostromában

vaksin hunyorít a tükör:

feneketlen tengerszem

magába szippantotta arcod ó asszony!

s mi hiába lessük az ajkadról elszálló

pillangókat

 

tékozló angyalok szedik csokorba

gondosan ápolt virágaidat

 

a versből kihullnak a szavak

eltaposott béka: hangulatom

mankón vonszolja magát a lélek

márványra fagy simogatásunk

a szél elengedi a fák sörényét

és nyüszítve elfekszik

a kápolna lábainál

pacsirta sír az ég kék színpadán

 

a napba nézek: fekete folt

s ezután bármire esik pillantásom

kíséri azt a gyász pecsétje

 

csak bámulok a világba tehetetlenül

ríva gyámoltalanul mint gyermek

és harcolok tovább – övék a játszma –

földi és égi istenekkel

 

életem felét temetik uram

dörömbölnek a káromlások mint imamalom

vidd testét mely értük megtöretett

lelkem másik felét a pokolnak adom

 

néma a búcsúzásom anyám

de örök mint sziklák öléből szabadult

hegyi patak panaszos mormogása

 

megkondul a város az ég harangjában

s míg mi tenyered melegét idézzük

imát rágcsálva mint rágógumit

bepólyál életed villámától vakult éjszaka

 

virággal borítjuk a föld sebhelyét

s aztán megyünk

sötétbe vesző útjainkon

élni mi nekünk megadatott

míg zarándokhelyeden

Anyám

kis szirmokra lopja

az ég csücskét

s szemed kékjét az Isten – 

 



FeltöltőBalázs F. Attila
KiadóMadách, AB-ART
Az idézet forrásaMaszkok
Könyvoldal (tól–ig)120
Megjelenés ideje

Macchia nera nel sole (Olasz)

si sveglia il sole                               

con tremito dolorante

il sogno avvolge la sua coperta d’incubi

l’anima è un’aula svuotata –

 

la poltrona sonnecchia collassata in sé stessa

l’alter ego di mia madre – piccola isola

nell’assalto costante delle onde

guarda guercio lo specchio:

oh donna, il laghetto di montagna senza fondo

aveva aspirato il tuo viso!

e noi invano attendiamo a prender’ il volo

delle farfalle dalle tue labbra

 

angeli prodighi raccolgono in mazzetto

i tuoi fiori accuratamente coltivati

 

cadono fuori le parole dalla poesia

rana calpestata: il mio umore

l’anima si trascina con la stampella

sul marmo gelano le nostre carezze

il vento lascia libero la criniera degli alberi

e ustolando si distende

ai piedi della cappella

sulla scena azzurra del cielo allodola piange

 

guardo nel sole: una macchia nera

nel futuro ovunque io guardi

il mio sguardo è seguito dal sigillo del lutto

 

fisso il mondo in modo impotente

piangendo miseramente come un bambino

e continuo a lottare – il gioco è nelle loro mani –

con gli Dei terreni e celestiali

 

Signore stanno seppellendo la metà della mia vita

le bestemmie martellano come mulino di preghiera

prendi il suo corpo che per loro fu prostrato

l’altra metà dell’anima cedo all’inferno

 

madre è muto il mio commiato

ma eterno come il mormorio lamentoso del ruscello

montano che dal grembo delle rocce s’è liberato

 

rintocca la città nella campana del cielo

e finché noi il calore del tuo palmo ricordiamo

masticando preghiera come gomma da masticare

ti avvolge la notte dal fulmine della tua vita accecata   

 

ricopriamo la cicatrice della terra

poi incamminiamo

sulle strade che si perdono nell’oscurità

per vivere ciò che ci è stato concesso

finché nel tuo santuario

Madre

Dio in piccoli petali rapisce

il pizzo del cielo

e l’azzurro dei tuoi occhi –

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap