Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Balázs F. Attila: Hiányzik még valami

Balázs F. Attila portréja

Hiányzik még valami (Magyar)

abból a könyvből, ami lehetséges

forgatókönyve annak, amire van egy

elkoptatott szavunk: élet(em),

hiányzik valami –

példának okáért egy szerelem (ezt

nagy betűkkel kellett volna ínrom)

melyet úgy éltem volna át, ahogy

csak egy kamasz álmaiban vagy egy

öreg emlékeiben lehetséges –

mint kidobott részeg, önmagába

botlik a képzelet –

lesz egy nap amikor szembefordulok

a fénnyel a legősibb ösztönök szerint

lesz egy nap, amikor megbabonázva a

jelenéstől a virágért nyúlsz melyet

én szakítok neked egy még makulátlan

réten és veled számolom a szélnek

eresztett szirmokat

lesz egy éjszaka, amikor részegítő

szénaillatban az űr egy fix pontjáról

bámuljuk a holdat

lesz egy pillanat, amikor értelmét veszti

minden szó és mégis érteni fogjuk egymást

amikor felrúgunk minden egyensúlyt:

a halál fogadott gyermekeit

s mint rög a röghöz simulunk egymáshoz

s a földhöz mely behálóz hajszálereivel



FeltöltőBalázs F. Attila
KiadóMadách, AB-ART
Az idézet forrásaMaszkok, Meztelen lovagok
Megjelenés ideje

Manca ancora qualcosa (Olasz)

da quel libro, che potrebbe essere

il probabile scenario della (mia) vita;

una parola alquanto logorata,

manca qualcosa –

per esempio un amore (questo avrei

dovuto scrivere con maiuscolo)

che avrei vissuto, com’è possibile

solo nei sogni di un adolescente

o nei ricordi di un anziano –

come un ubriaco buttato fuori, l’immaginazione

s’inciampa in sé stesso –

ci sarà un giorno, quando secondo gli istinti

ancestrali mi volgerò verso il sole,

ci sarà un giorno, quando ipnotizzata

dall’apparizione tenderai la mano verso

il fiore, che io ti coglierò su un prato

incontaminato e con te conterò i petali

lasciati volari via con il vento,

ci sarà una notte, quando da un punto fisso

dello spazio, nel profumo del fieno inebriante

ammireremo la luna,

ci sarà un’istante, quando ogni parola

perderà il senso eppur’ noi ci intenderemo

quando daremo un calcio a tutta l’armonia:

i figli dalla morte accolti

e staremo come due zolle ristrette una all’altra

e alla terra, che ci avvolgerà con i suoi capillari

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap