Balla Zsófia: Ünnepet

A nyers idő méretlen tömegében,

ott rejtőzködtem milliárd alakban.

Véletlenbe zártan, hígan-töményen,

sok apró bolygó részecskét belaktam.

Már minden megtörtént, már elkövettem

mindent: jót, rosszat. Amivé leszek.

Másik tudás nyoma rebben a testben.

Van erre szó, de nincs emlékezet.

Ki öröklétre semmiből megéled,

fényre és kínra vált üres sötétet.

A földi élet órája ütött.

Vaktában megfoganják szép szülők.

A megváltás: nemlét után az élet

szűk kapujába ér az újszülött.

Nella smisurata massa del tempo primitivo,

ero celata in miliardi di forme diverse.

Chiusa nella casualità, liquida o concentrata,

ho abitato, tanti minuscoli pianeti, di particelle.

Oramai è tutto compiuto, ormai tutto avevo

commesso: il bene e il male. E’ ciò che diverrò.

Nel corpo si scuote un’altra conoscenza.

Esiste la parola per questo, ma non esiste la memoria.

Colui che dal niente in vita eterna si risveglia,

l’oscuro vuoto, in luce e supplizio commuta.

E’ scoccata l’ora della vita terrena.

Dai genitori belli viene concepito alla ventura.

La redenzione: dopo il nulla, il neonato

è giunto alla porta stretta della vita.