Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Balla Zsófia: Azután

Balla Zsófia portréja

Azután (Magyar)

Jó volna halálom után,

akár egy bokszmeccsen, fölállni.

Máslétből, kívülről, sután

csak méregetni, hogy mi vár:

meddig tart még? elfogy? ragyog?

aki vagy ami én vagyok, -

mikor lobban el s a határ

zuhanó kőfal? hártyahúr?

hol ért véget az alagút?

szememben volt-e kép? s ha láttam,

mikor tűnt el? mivé fakult?

 

Nem tudom, melyik volt álom:

hol kigyújt, hol eloltogat

teljesülésem, pusztulásom.

                                              

Azért írhatok most, mert élek.

Nem félni volna jó. De félek,

minden hazug e szűkmenetben.

S a félelem, az menthetetlen.

 

Bár tudhatnám, amit csak sejtek,

mi megtörténik biztosan:

minden megnyílik, ami rejtek.

 

Mi összefüggött, most híg halom.

Mi kerengett, most lomha szemcse.

Az árny is fürgébb a falon.

Meghallom-e a csattanó csönd

corpusát, csomós tömegét?

Már nem tart össze, nem vezet

semmi semmit:

varázsütésre mind a sejtek

eleresztik egymás kezét.

 

Forgó idők szubsztanciája

az eleven test, - de most már merő

jelenlét. Színeváltozása

nem mágia, nem varázserő:

 

két lehorgonyzott földi pontban

izzik a kezdet és a vég.

Bár csillagokig araszoltam,

csontig perzsel a semmiség.

 

A kezdet

              csepp vízből folyam.

Élet csak élőtől fogan.

S ami lobogva átsuhan

az évek ezrein: kitartott

hang, hunyatlan fáklya mása.

Folyékony lidércláng olyan.

           

A vég

            a semmiségbe is betör.

Halál mossa alá a partot:

nem hang, hanem hiány: a sík

csend, szünetek vijjogása.

Kopott, befröcskölt vasvödör

a kórház folyosóján - és

hátrálás, sóvár süllyedés.

A csillag rendje szétesik.

 

Milyen erő tört élni bennem,  

hogy a nemlétből felfénylettem?

Űrsötétből a végesség,

akár a haza, befogad.

Sisteregve, vasporba hullva,

életemen végigvonulva

lök, taszít, majd kivet újra

az űrbe, hol az elnyűtt álom                                      

átvérzett kendője fogad.

 

Máslét világlik át a tarka lángon.

Teljesülésből olvadt pusztulásom.

 

Élő élővel, holt a holttal -

mondják. - Beleszédül, ki vét.

Árnyékba szövi sugaras sötét.

 

Mégis, mégis

                       a fenyőtobozt

ki én vagyok, csak azt szeretném

nézni, aztán; miután meghalt,

hogyan nyitja fel pikkelyét.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://lyrikline.org

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap