Bella István: Tek ona svetlost (Csak az a fény Szerb nyelven)

Már nem érdekel a láng, a lobogás,
csak az a fény, mely pólyál, melegít,
csak az a Nap, mely világít: anyás.
Visszaadja sugarát, melleit.

Nem érdekel a tüzek tüze sem.
Hamuvá roskaszt, hamvamba visszaás.
Bekormozódó életüvegemen
nézem, mint málló napfogyatkozást,

messzi magam: ahogy tolul, tolul
elém, körülem egy feketeség,
elfed előlem, s azt súgja botorul:
kivilágosodsz, kivirulsz, ha égsz.
 

Više mi ne znači plam, buktanje,
tek ona svetlost, što optoči, ugreje,
tek Sunce. što obasja: majka je.
Zrake prinosi, dojke daruje.

Ni vatra vatre mi ne znači ništa.
U pepeo se kruni, ukopa u moj pepeo.
Kroz čađavo staklo svog života
gledam, kao pomračenje sunca osulo,

dalekog sebe: kako predamnom, okolo
gomila se, gomila jedno crnilo,
zaklanja me ispred sebe i šapuće blesavo:
osvetlićeš se, procvetaćeš, ako budeš goreo.