Bella István: U tom polumraku (Ebben a félhomályban Szerb nyelven)

Ki ül itt, ki ül itt,

ebben a félhomályban,

a halált gyakorolja talán,

hogy csak van, nyílt szemmel,

     leesett állal,

testéből sarjad a félhomály,

nyüzsgő, eleven óra, akibe

a halál és árnyéka visszajár

születni, s meghalni újra,

     ki ez a

se ide, se oda, sehova már?!

Ko tu sedi, ko tu sedi,

u polumraku tom,

možda smrt uvežbava,

da tek postoji, otvorenim očima,

     otpalom bradom,

polumrak iz njegovog tela provejava,

užurban, živ sat, u koga

smrt i njena sena se vraća

da bi se ponovo rodila i umrla,

     ko je taj ko

već ni tu, ni tamo, nikamo ne pripada?!