Szavak a palatáblán (Magyar)
És beírtalak Benneteket a tenger fövenyébe, téged is napvilág szolgálólánya, árva Babics Mária, nagyanya, és téged is vízkérincsélő, égkoldus Joó Sándor nagyapám, és téged is csillagpalatáblás tanító, néhai Bella István apám, búza vagy kóró az ukrán humuszban talán, és téged is háborúnapszámos, halál-csépelő élet, Joó Sarolta anyám, és titeket is Bellák, Balások, Piliárok és titeket is, szeretteim: MáriaMárta, Áni Máni és Tüske, MagdolnaMárta és Balázs, és titeket is Dömdödömszívű dobogások, napsugárfészkű Pistinke-cinkék, Bilincs-Bilintke, Tihamér és János, és mind, kikről csak ennyit: szerelmek, szeretők, barátok, barátság. És tégeteket is, édeseim, kikről csak azt tudom, kisujjam görbülete vagytok, összepöndörödő hajszálaim vagytok, a hajam és szemem színe vagytok, kaszává görbülő ölelésem vagytok. Így lássatok hát, ha látni akartok: ég és föld között, szemközt a végtelennel egy kisember áll, lábával jeleket ír a porba: a sarka a pont, a vonás, a talpa a vessző. És a vak Homérosz, a tenger elejti lantját, az időt, ki-kinyúl minden kezével, s hullám ujjbegyével letapogatja, hangosan elolvassa, elmormolja és elmorzsolja mind. Feltöltő | Fehér Illés |
Az idézet forrása | http://dia.pool.pim.hu |
|
Words on the slate (Angol)
And I have written You-all into the sea sand,
you, serving girl of daylight,
orphaned Mária Babics, grandmother,
and you, sky-beggar grandfather
Sándor Joó who kept asking for water,
and you, my dear departed father
István Bella, teacher with the star-slate,
now wheat or weed perhaps
in the Ukrainian humus,
and you, mother of mine, Sarolta Joó,
the death-threshing life,
the wartime roustabout,
and all you named Bella, Balázs and Piliár
and you my beloved:
MáriaMárta, Ámi Máni and Tüske,
MagdolnaMárta and Balázs,
and you Dömdömdöm-hearted throbbings,
Pistinke-titlings nesting in the sunshine,
Bilincs-Bilintke, Tihamér and János,
about whom no more than this:
love, lovers, friends and friendships.
And you, my sweet ones
about whom I only know that you are
my pinkie bend,
my hair twisted into strands,
the colour of my hair and eyes,
and my embraces
bending into scythes.
See me like this if you will:
a small man standing
twixt sky and Earth,
facing the endless all,
writing notes in the dust
with heel as a period, a stroke,
and for a comma: his sole.
And blind Homer, the sea,
drops his lyre, time,
keeps reaching out with a host of hands,
and with wave-tipped fingers
feels the codes,
mutters whilst he reads them,
then crumbles it all.
|