Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Benő Attila: (a trent'anni) ((harmincévesen) Olasz nyelven)

Benő Attila portréja

(harmincévesen) (Magyar)

Harmincévesen kellene írni az első verset.

Nem tizenkétéves világzsongásban.

Harmincévesen.

Mikor már nem merengsz azon,

hogy mennyit adsz és mennyit fizetnek.

 

Tisztulásakor a  belső vizeknek.

Amikor bensővé zsugorodik a távol.

Amikor a tekintet nem a lángra,

a parázsra veti fényét.

Amikor már nem csak a mozdulatot látod,

de a vér lüktetését,

azt, ahogy az indulat üt és simogat.

Amikor már elfogadod a külsővé csupaszult álmot

és a  mondvacsinált határokat.

 

Előbb hallgatni kellene sok évet.

 

Látni, hallani, ízlelni emlékek nélkül.

Tudni mi fanyar és mi éget,

mi az mi végleg elévül.

Felejteni élősködő rögeszméket.

 

Felejteni, felejteni

a belső koloncokat

és mégis látni,

mégis járni.

Újra tanulni látni.

Úgy, mint aki hosszú álomból éled,

és már alig emlékszik az ébrenlétre.



FeltöltőBenő Eszter
KiadóErdélyi Híradó
Az idézet forrásaEgy nap és a többi
Könyvoldal (tól–ig)10
Megjelenés ideje

(a trent'anni) (Olasz)

La prima poesia bisognerebbe scriverla a trent’anni.

Non a dodici nel brusio del mondo.

A trent’anni.

Quando non stai più a mercanteggiare,

tra quel che offri, e in cambio cosa ricevi.

 

Al purificar’ delle acque interne.

Quando la distanza nell’intimo si ritrae.

Quando lo sguardo, la luce non sulla fiamma,

ma sulla brace proietta.

Quando non vedi solo il movimento,

ma il pulsare del sangue,

e che la veemenza colpisce ed accarezza.

Quando accetti i sogni in formalità denudati,

e i confini artificiosi.

 

Prima bisognerebbe tacere per tanti anni.

 

Vedere, ascoltare, assaporare senza ricordi.

Sapere cos’è aspro e cos’è che arde,

quel che definitivamente cade in disuso.

Dimenticare le ossessioni parassitarie.

 

Dimenticare, dimenticare

i pesi morti interiori,

eppur’ vedere,

eppur’ camminare.

Imparare a vedere di nuovo.

Come chi da un lungo sogno si risveglia,

e non si ricorda più com’è la veglia.

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap