Benő Attila: (visszaszámlálás)

Negyventől visszafele kellene számolni az éveket.

Ha már az út fele elfogyott,

és ami előtted, már egyre kevesebb.

Harmincnyolc, harminchét –

nem nézve már a kiürült pincét.

Harminchat, harmincöt –

újra jó, amit a tested kinőtt.

Harmincnégy, harminchárom –

reménykedve, várón.

Majd újra harmincévesen

állni távlatra éhesen.

Aztán huszonévesek lendületével

nézni farkasszemet minden múló évvel;

belső iránytűvel az útvesztőkhöz érve,

rátalálni a kezdetek könnyűségére.

És a színek ízét érezni még,

bár odabent a fény lassan kiég.

És tizenéves hetykeséggel fogadni,

hogy már nincs tovább, és nem lehet maradni,

hogy csak ennyi lehet, csak ennyi volt,

ablaküvegen oszló párafolt.