Benjámin László: A hóesésben

Késő éjjel mentem haza
  a hóesésben.
Kívülem egy lélek sem járt már
  a Béke téren.
 
De nem! A téren két szerelmes
  állt összebújva.
Hajukat a goromba évszak
  hóval befújta.
 
Ölelték egymást önfeledten,
  nem vettek észre.
Nem néztek hóra, szélre sem, csak
  egymás szemébe.
 
Fehér volt már a tér egészen,
  de körülöttük
kör támadt, – a hulló pihéket
  felfogta testük.
 
Szerelem, ifjúság varázs-
  körében álltak;
tovább siettem – meg ne törjön
  a szép varázslat.
 
Kívántam nekik ott magamban
  sok földi szépet
s hogy életük ne háborítsák
  haragos évek
 
és akkor is így nézzenek még
  egymás szemébe,
mikor a tél végképp befesti
  hajukat fehérre.