Berzsenyi Dániel: Addio a Kemenes-alja (Bucsuzás Kemenes-aljától Olasz nyelven)

Messze setétedik már a Ság teteje,
Ezentúl elrejti a Bakony erdeje,
Szülőföldem, képedet:
Megállok még egyszer, s reád visszanézek.
Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!
Vegyétek bús könnyemet.

Ti láttátok az én bölcsőmnek ringását
S ácsorgó ajakam első mosolygását
Szülém forró kebelén;
Ti láttátok a víg gyermek játékait,
A serdülő ifjú örömit, gondjait,
Éltem vidám reggelén. 

Mélyen illetődve bucsuzom tőletek;
Elmégyek: de szívem ott marad véletek
A szerelem láncain.
Hímezze bár útam thessali virulmány,
Koszorúzza fejem legdicsőbb ragyogvány
A szerencse karjain;
 

Bánatos érzéssel nézek vissza rátok,
Ti szelíd szerelmek s vidám nyájasságok
Örömmel tölt órái!
Nem ád vissza nékem már semmi titeket!
Evezzem bár körűl a mély tengereket,
Mint Magellán gályái.
 

Oh, gyakran a szívnek édes ösztöneit
S tárgyaihoz vonzó rózsaköteleit
Egy tündér kép elvágja!
A szilaj vágyások gigászi harcait,
E bujdosó csillag ezer orkánjait
Bévont szemünk nem látja.
 

Hív szívünk csendesebb intésit nem halljuk,
Az előttünk nyíló rózsát letapodjuk,
Messzebb járnak szemeink;
Bámulva kergetjük álmunk tarka képét,
Örökre elvesztjük gyakran éltünk szépét,
S későn hullnak könnyeink.

1804 

Si sta già facendo buio sulla vetta del Ság,
D'ora in poi la foresta di Bakony nasconderà
La tua immagine, patria mia:
Mi fermo di nuovo a guardarti.
Voi colline bluastre! Paesaggi stupendi!
Prendete la mia lacrima afflitta.
 
Avete visto la mia culla dondolare
E il primo sorriso dalle mie labbra affamate
sul petto caldo di madre mia;
Avete visto i giochi del bambino felice,
I dolori e le gioie dell’adolescente
Nel gioioso mattino della mia vita.
 
Profondamente commosso vi dico addio;
Me ne vado: ma il mio cuore sta lì con voi
con amore, sulla catena:
Anche se va verso la Tessaglia il mio cammino,
Anche se un glorioso splendore mi incorona il capo
Tra le braccia della fortuna.
 
Mi guardo indietro con sentimenti tristi
A voi ore di gioia dei dolci amori
E di tempi allegri!
Ora è impossibile da me il tuo ritorno!
Anche se io come le galee di Magellano,
Remerebbi attraverso i mari profondi.
 
Oh, spesso il cuore e suoi dolci istinti
E le sue corde di rosa ai propri oggetti
vengono interrotti da un'immagine fatata!
Per le gigantesche battaglie di desideri selvaggi
I nostri occhi sono ciechi
Anche per le vortici di nostra stella nascosta.
 
Nel nostro cuore non sentiamo i richiami più dolci,
Calpestiamo la rosa che sboccia davanti a noi,
I nostri occhi distolgono gli sguardi.
Inseguiamo l'immagine colorata del nostro sogno,
La bellezza della vita è persa per sempre spesso,
E le nostre lacrime cadono tardi.
 
1804