Borbély Szilárd: A pázsit

A trombózisom miatt gyógyszert nem szedhetek,
a spiráltól vérzek. Elég meglátnom egy gatyát,
már is teherbe esem. Van még a tabletta, zselé…
Könnyű a doktoroknak. Meg mondani, hogy…
Tanácsom nekem is van. De hogy számolod ki
a húsz percet, előtte? Mi lesz húsz perc múlva?
Vajon elképzelhető? Akar ma egyáltalán? A nő
bár számító, a helyzet azonban nem kiismerhető.
Mostanában volt a második abortuszom, bár
védekeztem. Egy kisbaba a legreménytelenebb
kapcsolatokban is lát esélyt magának. Na de
nem én. A pasi nős volt, két gyerek ácsingózott
utána. Ez nem is szomorított el annyira. Ami
fájt, az első abortuszom. Az első házasságom.
Nem fog menni sírás nélkül… már látom.
Akartam azt a babát. A férjem kocsmába járt,
én meg, mint minden bolond asszony, hittem,
majd megváltozik. Ha fia lenne, nem inna,
azt mondta. Lett fia. Ha lánya is lenne, meg-
változna. Született kislányunk is. Ha házunk
lenne, kerttel. Lett ház kerttel. Ha fóliánk lenne
friss paradicsommal. Lett fólia, benne paradicsom,
amit evett az atka, gomba, peronoszpóra. Azt
mondta, lehetne kacsánk is, mert annak mennyei
a mája. Már csak ez hiányzik. Töltöttem kacsát,
bár pesti lány vagyok, és képen láttam csak
korábban. Megsütöttem, hatalmas volt a mája.
Anyósom meg a férjem jóízűen zabálta. Ekkor
még ivott, de erősen ígérte, hogy megváltozik,
csak legyen még libánk, nyulunk és malacunk is.
Lett. Eztán még egy kistesóra kezdett áhítozni,
akire én is. Ez volt szívem vágya. Három gyerek
volt leánykorom álma. Azonnal fogantam is,
mint mondtam. És sosem voltam még ilyen
boldog, vártam a babámra. És akkor egyszer
csak rájöttem, hogy hova, kinek, hogyan?
Ennek a részegesnek? Neveljem egyedül
mind a hármat? És elvetettem őt… Elváltam.
Siratom, látod, ma is, tizenöt évvel utána. Pedig
akartam. Annyira akartam. Hiába. A malacot
és a többi állatot elajándékoztam. Az ólakat
és a fóliasátrat lebontottam. Felszántottam
a kertet. Figyelem, ahogy serken a pázsit,
talán egy új élet reménye még vár itt.