Brassai Viktor: Die Diplomierten (Diplomások Német nyelven)

Itt állunk. Jó pár könyv mögöttünk,

portékánk: számok, szók, receptek.

Mindegy. Kinek eladni jöttünk,

kenyeret is alig vehetnek.

Lábunk alatt, min bizton állna,

nincs föld s ha van, csak gyönge rögnyi,

így kell nekünk a piszkos árban

kapkodva s küszködőn verődni.

Amire vágyunk, szinte semmi,

s az is mind messzebb szállva int már.

Itt nem fogunk mi megpihenni

soha, betelt kis álmainknál.

S a Kor kegyetlen kérdezőjel,

mely egyre választ, véglegest, kér:

az úrral, vagy az éhezővel,

melyikkel vagyunk hát mi testvér?

1933.

Hier sind wir. Viele Bücher mit uns

die Wahl: zahlen, Worte, Rezepten.

Egal was. Auch wenn es Ende grunzt,

sie haben kein Geld zum Brot essen.

Unter den Füßen, wo stehen magst

kein Boden, ‘d, wenn doch, sind nur Klumpen,

so müssen wir mit schmutziger Schar

hastig ringen, kämpfen und funzeln.

Auf das an wir sehnen und lindern,

und der, wen uns noch winkt, weit über Zäune.

Wir werden hier nie Ruhe finden,

nie die erfüllten kleinen Träume.

Dass Alter das grausamste sterben,

die immer was Endgültiges will, fragt:

Mit dem Herrn oder dem Hungernden,

als Geschwister sind wir noch verwandt?