Choli Daróczi, József: Žena u zelenom ruhu (A zöldruhás asszony Szerb nyelven)

García Lorca emlékére...

Mint hold előtti
szökkenés,
mint csillagbozót-zörrenés,
haja a vízre omlott.

Fekete volt az éj, az ég
fekete,
csillám voltam én,
s Ő várt reám.

Lassan, mint lomha szörnyeteg,
hinárhaja úgy lebegett:
arcomat eltemette.
Béklyóba fogta nyelvemet,
béklyóba fogta az eget,
belém döfött.
Átfúrta minden csontomat,
elnyelte mozdulatomat,
gyökeret vert húsomba.

Fekete volt az éj, az ég
fekete,
csillám voltam én,
s Ő várt reám.

Zöld volt a szája,
zöld a sálja,
zöldet kínált:
zöld hínárt!

Blúza alatt zöld árapály,
ruhátlanul
zöld dagály.
Zöld volt a rét,
zöld volt a szél,
zöld intett:
fehér, fehér!

Zöld asszony
zöld ábránd alatt,
fekete arcom alatt,
fekete arcom alatt.

Az égen megjelent a hold
- alumínium ruhája volt -,
nevetett.
A tó tükre csillogott,
a fekete csillám vibrált,
majd elmerült.

Zöld asszony
zöld ábránd alatt,
fekete arcom alatt,
fekete arcom alatt.

Jóapám álma, Tűzvirág!
Gyermekedért, fiad iránt,
mond el a pásztoros imát:

,,Miért illatozik a rét,
ha vad paták szaggatják szét?
Miért a gyöngy, ha lenn marad,
ha nem ékesítheti nyakam?"

U spomen Garsije Lorke...
 
Kao skok ispred
meseca,
kao gromot zvezdanog šibljaka,
kosa njena na vodu se spustila.
 
Crna je bila noć, nebo
crno,
odsjaj sam bio,
a Ona me je čekala.
 
Tipavo, poput trome nakaze,
njena kosa kao drezga je lebdela:
lice mi je zatrpala.
Jezik mi je okovala,
i nebo je okovala,
a mene probola.
Svaku moju kost je probola,
pokrete progutala,
u moje meso se ukorenila.
 
Crna je bila noć, nebo
crno,
odsjaj sam bio,
a Ona me je čekala.
 
Zelene su bile njena usta,
zelena i njena šamija,
zeleno je nudila:
drezgu zelenu!
 
Ispod žita zelena oseka i plima,
bez odela
zelena plima.
Zaravan je zelen bio,
vetar je zelen bio,
zelen je mahnuo:
belo, belo!
 
Zelena žena
ispod zelenog ushićenja,
ispod crnog lica mog,
ispod crnog lica mog.
 
Mesec se na nebu pojavio
– odelo od aluminija nosio –,
smejao se.
Blistala je površina jezera,
vibrirao crn odsjaj,
pa je potonuo.
 
Zelena žena
ispod zelenog ushićenja,
ispod crnog lica mog,
ispod crnog lica mog.
 
Ljiljane, snovo mog predaka!
Zbog tvog potomka, sina
izgovori molitvu pastira:
 
„Čemu miriše plazina,
ako ju razdiru divlja kopita?
Čemu služi biser, ako je u dubini,
ako mi vrat ne može kititi?”