Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Császár István: Rövid történet a szépségről, amelynek egyetlen birtokosa vagyok

Császár István portréja

Rövid történet a szépségről, amelynek egyetlen birtokosa vagyok (Magyar)

A meghitt kisvárosban, ahol felnőttem és élek, van egy takarítónő a nemrég épült gyönyörű és impozáns szakorvosi rendelőintézetben. Illetve úgy tudom, több takarítónő is van ott, de ezt, akiről beszélek, A Jó Bőrnek hívják. Mindig így névelővel emlegetik, az orvosok, a munkatársnői és az egész kisváros.

 

Szinte mindenki hallott róla nálunk, még az is, aki soha nem látta. Én is tulajdonképpen gyerekkorától ismerem, mert öt évvel fiatalabb nálam, de nem emlékszem, hogy régebben beszéltem volna vele, nem is tudott ő a létezésemről.

 

Azzal vált közismertté, hogy szép volt. Nem nagyon szép és nem másoknál szebb, hanem szép úgy, mint ahogy, mondjuk, másvalaki nyomorék. Veleszületett adottsága volt a szépség.

 

Egyszer megfigyelhettem ennek a szépségnek a működését. A fővárosban tartózkodtam éppen, és este beültem a Boross-kávéházba, hogy ha lehetséges, felszedjek egy hozzám hasonlóan facér nőt. Gondoltam, a legrosszabb esetben is jól berúgok, ugyanis elég részegeskedő vagyok, mint a városkánk lakóinak többsége, a járási vezetőktől kezdve a koldusokig. Ezt a táncos találkahelyet mindig meglátogattam, ha a fővárosban volt dolgom, mert szerettem az itteni társaságot. Gyárimunkás lányok jártak ide vagy elvált fiatalasszonyok, melósfiúk, nők után kajtató kishivatalnokok, pénzes arab diákok és a nyolcadik-kilencedik kerület vagányai.

 

Eléggé hátul ültem, hogy jól áttekinthessem a helyiséget, így aztán könnyen észrevettem, amikor A Jó Bőr bejött egy másik nővel. Húszéves lehetett akkor, de lehet, hogy már huszonöt. Nem tudom, mit kereshetett a fővárosban. Mindegy. Leültek a barátnőjével az ajtó közelében. Már alig volt üres asztal, meg biztosan féltek is a tömegtől.

 

A zenekar éppen szünetet tartott. Elhatároztam, hogy a következő menetre felkérem A Jó Bőrt, és kissé hátratoltam a székemet, hogy időben startolhassak, mert itt minden tánc kezdetén roham indult a nőkért. A Jó Bőrhöz hasonló szépség még nem járt a Borossban, de máshol sem, kivéve városunk Nefelejts nevű cukrászdáját, ezért biztosra vettem, hogy rajtam kívül húszan kinézik maguknak. Ezt egyébként látni lehetett. Sokan igazgatták a széküket. Szinte elhalkult a zaj, és hallatszott a csámcsogás és a nyál csorgása.

 

A Jó Bőr szépségéről nem tudok beszélni. Legfeljebb a hajáról. Ez a haj olyan volt, mint egy betegség. Elég lett volna három dús hajú nőnek, leért a derekáig, a nyers diófa erezetére hasonlítottak ezüstösszőke szálai, ahogyan mindenféle kacskaringókban hullámzottak. Elképzeltem, hogy ha belemásznék ebbe a hajba, akkor egyre kisebbre zsugorodnék, és napokon vagy egész életemen át csak mennék benne, mint egy országban.

 

Megkezdődött a zene a Borossban, én pedig nem tudtam megmozdulni.  Annyi jól öltözött, szekrényvállú, jó dumájú vagy csak egyszerűen pénzes férfi állt lesben, hogy reménytelennek láttam a helyzetemet. Mi voltam én akkor, vagy mi vagyok most? Egy vaskos tenyerű kőműves városkánk egyetlen építővállalatánál, ahol tizennégy éves korom óta dolgozom. Kétszer lettem kiváló dolgozó, szocialista brigádtag vagyok, na de ismerjük, hogy ez mit jelent. Elolvasok egyet s mást, ha éppen a kezembe kerül, tudom, hogy a társadalom egészét tekintve lumpen elem vagyok, semmi más. Legalábbis akkor, ha leteszem a vakolókanalat. Engem még a pincérek is addig tűrnek csak, amíg fizetek, mint egy hülye.

 

Ott ültem az asztalnál, és bámultam. A Jó Bőrt senki nem kérte fel. Mindenki lemondott róla, mint én. Már valamennyi nővel táncoltak. Rászántam magam, hogy mégis felkérem, de addig latolgattam, amíg odament A Jó Bőrhöz egy ronda, alacsony, hajlott hátú vagány, feszülő öltönnyel a sovány testén. Csak meghajolt, és már indultak is ketten a parkettra. Fél fejjel alacsonyabb volt a fickó.

 

Én meg fizettem, és elmentem.

 

Ez az eset három-négy évvel az után a másik után történt, amiről az újság is írt. A Jó Bőr akkor tizenhat éves volt, és nálunk, az építővállaltnál dolgozott az üzemi konyhán. Délután jött ki éppen a négyes telep kapuján, egy fiú kísérte. Ismertem őt is. Az utcán állt a személyzetisnek, Vargának a kocsija. A Varga szépen kidugta a vadászpuskáját az ablakon, és egész közelről telesörétezte a fiú arcát. Meg is halt. A Varga azt sem várta meg, hogy kit talált el, ugyanis A Jó Bőrt akarta, beletaposott a gázba, hazament, lelőtte a feleségét, utána saját magát is ki akarta nyírni, de attól már megijedt. Elment a rendőrségre, és feladta magát.

 

A Jó Bőrt megidézték a tárgyalásra, ahol leköpték, az apja pedig kékre-zöldre verte, és kiszaggatta a haját. Maradt belőle így is elég.

 

De ettől függetlenül ez a lány soha nem tudott úgy végigmenni  sehol, a munkahelyén, az utcán, vagy csak bemenni a moziba, hogy ne tettek volna neki olyan ajánlatokat, amiktől egyedül csak ő szégyenkezett. Szép nyíltan megmondták neki, hogy mit akarnak.

Később sok mindent elmesélt nekem, dehát az ő eseteit éppen úgy ismertem, mint akárki más.

 

Tízéves korában, a szomszédjukban egy sánta szabómester lekötözte az ágyra. Igaz, ő jól összekarmolta az arcát, közben egy vevő kopogni kezdett. Észrevette, hogy vannak a műhelyben. Azt hitte betörők, és összecsődítette a szomszédokat, akik feltörték az ajtót. Na, akkor A Jó Bőrt odaállította valami marha, és ott előtte félholtra verték a szabómestert. Szóval igazságot tettek. De azért faggatták meg tapogatták a kislányt, hogy milyen kár esett benne.  

 

Az iskolában elég jó tanuló volt. Az egyik tanára nagyon pártfogolta egészen addig, amíg… Szóval egyszer kigombolva hagyta a nadrágját, és szemérmesen mosolyogva figyelte, hogy mikor veszi észre a gyerek. Ettől kezdve A Jó Bőr nem tanult.

 

Undorító még felsorolni is mindent.

 

Olyan élete volt A Jó Bőrnek, amiből megismerhető városkánk valamennyi lakója.

 

Egyszer ki is akarták tiltani tőlünk rendőrileg. Ok bőven volt rá. De védelmébe vette akkor is egy tisztviselő, akit később meggyanúsítottak ezzel-azzal, úgyhogy el is kellett mennie tőlünk.

 

A Jó Bőr mindent megtett, hogy nyugodtan élhessen, a többi emberhez hasonlóan. Elhanyagolta a külsejét, vacak ruhákat hordott, persze nem is nagyon tellett neki másra, de a szépségén semmi sem segített. Mert ez, mondom, nem olyan csináltság volt, ami tőle függött. Kilátszott az mindenből.

 

Meg aztán A Jó Bőr nem is tudta, hogy ő szép. Annyit vett észre, hogy a férfiaknak és a nőknek előbb-utóbb valami disznóság jut eszükbe, ha ő a közelükbe kerül. Mivel nem ismerte a saját szépségét, felhasználni sem tudta. Másoktól sem hallotta, hogy ő szép, csak azt, hogy ő A Jó Bőr. A mi városunkban két elismert szép nő van, az egyik az orvosnak a felesége, a másik pedig Zita, a fodrászlány, aki mellesleg közismert kurva. Ők ketten állandóan versenyeznek az elsőbbségért. Ha az orvosné a fővárosban csináltat bundát, Zita a kanadai fiújával hozat magának olyat, aminek a csizmája és a kalapja is ugyanabból az anyagból van. Így aztán nálunk minden csoda három napig tart, és utána jön a következő. Zitáról egyébként azt mondják, hogy viszonya van orvossal is. Néha éppen az orvos pénzén öltözik szebben, mint az orvosné.

 

A Jó Bőrnek meg csak baja volt a szépségéből, de már csak volt, mert hat évvel ezelőtt egy vállalati mulatságon négy asszony meztelenre vetkőztette, és rákent egy üveg lekvárt. A rendezők meg a jelenlevők mindenesetre megvárták, amíg a dolgok odáig fejlődnek, hogy ok is legyen a közbeavatkozásra.

 

Azután még akkor éjszaka valami maró kristállyal, amit ott talált a telepen, a kultúrház mellett, elrondította az arcát. Szerencsére nagy baja nem történt, csak apró lyukacskák maradtak a bőrén, mint a himlőhelyeseknek.

 

Azóta rend van nálunk.

 

Én pedig elvettem feleségül, szóval az a takarítónő az én feleségem. Nincs ebben semmi különös, én ugyanúgy bolondultam érte, mint akárki más.

 



FeltöltőTamas Szabados
KiadóMagvető Könyvkiadó, Budapest
Az idézet forrása...és más történetek
Könyvoldal (tól–ig)145-150
Megjelenés ideje

A short story about the beauty which is exclusively owned by me (Angol)

In the homely little town where I grew up and live, there is a cleaning woman in the recently built beautiful and imposing medical center. In fact, as far as I know, there are several cleaning women there, but the one I am talking about is called The Great-looking Chick. She is always referred to with definite article by doctors, co-workers, and the whole small town.

 

Almost everyone has heard of her at our place, even those who have never seen her. Actually, I have known her since she was a child, because she is five years younger than me, but I don’t remember talking to her in the past, she didn’t even know of my existence.

 

She became well known for being beautiful. She was not ‘very beautiful’ or ‘more beautiful than others’, but was beautiful in the sense as someone was, say, handicapped. Her beauty was an innate gift.

 

I was once able to observe the workings of that beauty. I was staying in the capital and in the evening I went to the Winy Café to pick up a woman, as lonesome as I was, if possible. I thought that in the worst case I would get drunk, because I am rather a boozer, as most of the people in our town, from district leaders to beggars. I always visited this dance meeting place when I had business in the capital because I liked the company there. Working class girls came here or divorced young women, working class boys, clerks looking for women, moneyed Arab students, and roughnecks from the eighth or ninth district.

 

I was sitting in the back enough to get a good view of the room so I could easily spot it when The Great-looking Chick entered with another woman. She might have been twenty years old then, or at most twenty-five. I didn't know what she was up to in the capital. Anyway. She and her friend sat down near the entrance. There were hardly any empty tables, and they must have been afraid of the crowd too.

 

The band was just taking a break. I decided to ask The Great-looking Chick for the next dance and pushed my chair back a bit so I could start in time because here at the beginning of every dance there was a competition for women. A beauty like The Great-looking Chick had never been in the Winy Café, nor in other bars, except our town’s Forget-me-not  Confectionery, so I was sure that about twenty men had similar plans as me. You could sense that. Many moved their chairs. The noise almost faded and there was a sound of munching and dripping of saliva.

 

I can’t describe the beauty of The Great-looking Chick, at most her hair. That hair was like a disease. It would have been enough for three women with lush hairs, it reached to her waist, the silvery blonde hairs resembled the texture of raw walnut wood, as they undulated in all sorts of curls. I imagined that if I climbed into that hair, I would shrink smaller and just go in it for days or my whole life, like in a country.

 

The music started in the Winy and I couldn’t move. There were so many well-dressed, broad-shouldered, good-humored, or just simply moneyed men waiting in ambush that I saw my situation as hopeless. What was I then or what am I now? I am a rough handed mason working at the only construction company in our little town, where I have been working since I was fourteen. I have got ‘excellent worker’ prize twice, and I am a ‘member of a socialist brigade’, but we know what those mean. I read one thing and another when it just gets into my hands, but I know that I am a lumpen element of the society, nothing else. At least when I put down the trowel. Even waiters tolerate me only as long as I pay like a fool.

 

I sat there at the table and stared. No one asked The Great-looking Chick for a dance. Everyone gave up on her, like me. All women were already dancing. I made up my mind to ask her for a dance anyway, but I pondered until an ugly, short, humped-back roughneck in a suit that fitted tightly on his skinny body went to The Great-looking Chick. He just bowed, and the two of them were already on their way to the floor. The guy was a half head shorter.

 

I paid and left.

 

This incident happened three or four years after another one which the newspaper had written about. The Great-looking Chick was sixteen at the time, and she worked at our construction company, in the factory kitchen. She just came out at the gate of plant fourth in the afternoon, accompanied by a boy. I knew him too. On the street there stood the car of the HR manager Varga. Varga nicely poked his shotgun out the car’s window and shot the boy's face from close. He immediately died. Varga didn't even wait to find out whom he hit. In fact, he intended The Great-looking Chick. He stepped on the gas, went home, shot his wife, then wanted to kill himself, but he was too scared of it. He went to the police and reported what he did.

 

The Great-looking Chick was summoned to the trial where she was spat on and her father beat her blue and green and tore her hair out. There remained enough.

 

But regardless of all these, that girl was never able to go anywhere, at work, on the street, or just entering a cinema without getting offers about which only she alone was ashamed. They told her pretty openly what they wanted.

 

Later she recounted many events to me, but I knew her cases just like everyone else.

 

At the age of ten, a limping tailor next door tied her to the bed. True, she scratched his face thoroughly, until a customer began to knock on the door. The customer noticed that there were people in the workshop. She thought they were burglars and called to the neighbors who broke in the door. Well, then a fool let The Great-looking Chick stand there while they beat the tailor half-dead in front of her. So, justice was done. But they interrogated and touched the little girl to find out what damage might have happened to her.

 

She was a pretty good student at school. One of her teachers patronized her until… Well, once he left his fly unbuttoned and watched with a shy smile when the child would notice. From then on, The Great-looking Chick did not want to study.

 

It is disgusting to even list everything.

 

The Great-looking Chick had a life from which all the inhabitants of our town could be recognized.

 

Once they wanted the police to ban her from town. There were plenty of reasons for that. But then she was protected by an official who was later suspected of this or that, so he had to leave us.

 

The Great-looking Chick did everything she could to live in peace like other people. She neglected her appearance, wore low quality clothes, of course she didn't even have money to buy better, but nothing helped to hide her beauty. Because that, as I said, was not a make-up thing that depended on her. It shined out of everything.

 

The fact was that The Great-looking Chick didn't even know she was beautiful. All she noticed was that men and women would sooner or later come up with some vulgar remarks when she gets close to them. Not knowing her own beauty, she couldn't use it. She didn’t hear from others that she was beautiful, only that she was The Great-looking Chick. There are two recognized beautiful women in our city, one is the wife of the doctor and the other is Zita, the hairdresser, who is a well-known bitch by the way. The two of them are constantly competing for priority. If the wife of the doctor has a fur coat made in the capital, Zita makes her Canadian boyfriend bring one with boots and hat made of the same material. Thus every miracle lasts for three days in our town, and then comes the next. By the way, Zita is said to have an affair with the doctor as well. Sometimes she just dresses nicer than the wife of the doctor by the doctor’s money.

 

The Great-looking Chick had only trouble with her beauty, but it is only the past, because six years ago, at a factory party, four women stripped her naked and smeared a bottle of jam on her. Notwithstanding, the organizers and the participants waited until things developed to the point that there was reason to intervene.

 

Then even that night, with some corrosive crystals she found there in the plant next to the place of the party, she ruined her face. Luckily, no big trouble happened, only tiny holes remained on her skin like after smallpox.

 

Since then there has been order at our place.

 

And I married her, so that cleaning woman is my wife. There’s nothing special about this, I was just as crazy about her as anyone else.



FeltöltőTamas Szabados
Kiadónincs
Az idézet forrásasaját

minimap