Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Csáth Géza: A béka

Csáth Géza portréja

A béka (Magyar)

A békát utálom. Szeretek minden állatot, tudom, hogy
egyformán fölséges alkotásai a természetnek, de a békától
iszonyatosan undorodom.
 
Elmondom önöknek, hogy miért, bár ha csak ráemlékszem
is a dologra, reszkető félelem fog el, a gyomrom rémületes
undorban vonaglik, a szemeim előtt és a torkomon hideg,
nedves varangyok mászkálnak, a füleimben egy
békanyálszagú hang vartyog, és gerincoszlopomban görcsös,
jéghideg iszonyat szaladgál. És én ma éjjel nem fogok
aludni. Mégis elmondom, hogy miért iszonyodom a kicsiny
békától; miért merednek meg az izmaim halálos izgalomban,
amikor két békaszem pislogó, rohadt fényét látom a
múltból az agyvelőmbe világolni.
 
A béka az az állat, mely az életemnek legnagyobb,
legjelentőségesebb perceit okozta. Csakhogy ezek a
percek számomra nem az öröm, hanem a borzalom percei
voltak.Tudom, azt gondolják majd, hogy mindazt, amit
elmondok, egy szegény, szerencsétlen ember mondja el
önöknek, akinek a szeme káprázott; tudom, hogy
legföljebb érdekesnek találják az esetemet. De kérem,
gondoljákel, hogy ezt tenniök embertelenség volna. Mert
végigszenvedtem akkor ezer ember helyett azt az őrjítő,
kárhozatos félelmet, melyet ezer és ezer között nem
ismer meg egész életében senki. Önök nem fogják
megismerni. Gondolják el, és ne bámuljanak rám, hanem
érezzenek együtt velem.
 
Egy áprilisi esős éjszakán fölriadok az álmomból. A másik
oldalamra fordulok, és próbálom folytatni az alvást.
Hánykolódom, igazgatom a párnát, de nem sikerül az alvás.
Ideges, lázas reszketés búvik lassan minden porcikámba,
és valami ismeretlen félelem kezd reám szállni a csöndes
sötétségben, mialatt künn az áprilisi eső esik, s mellettem
a feleségem lélegzetét hallom.
 
Érzem, hogy ismeretlen félelem kerít mindjobban a
hatalmába, és hogy nincs ellene védekezés sehol sem.
 
Először szabadulni próbálok tőle, olvasok magamban.
Számokat adok és szorzok össze, a régi tanulótársaim
nevét sorolom föl; hiába - nem sikerül. A félelem egyre
erősebb lesz, és minden csepp vérembe beveszi magát,
a szívem erősen dobog, a fejemben nyomást érzek, s
mindenem hideg. Az izzadság kiüt a homlokomra.
 
S e pillanatban hang üti meg a fülemet. Egy hang, amely
gyereksíráshoz és elkínzott állat nyögéséhez hasonló.
Egy hang, amelyre meghűl a velő a koponyámban, és
a gerincemen rettenetes görcsös borzongás fut végig.
 
Hallgatózom.
A hang ismétlődik. Erősebben és erősebben. Hallatára
idegeim minden szálát elállja a rettenet és a kín. Valami
üvöltő, panaszos, hívó és fenyegető hang, amelyet majd
végtelen messzeségben, majd közvetlen közelemben
hallok, mintha az ágyam fájából és a szobabútorokból
áramlana felém.
 
Mintha egy halálra kínzott kicsi gyerek nyöszörögne.
Mintha valami kitépett szárnyú vén bagoly üvöltene az
éjszakába
az elmúlásról.
 
És a hang nem szűnik. Rövid szüneteket tart. Majd folyton
erősödik, rémületesebbé és fájdalmasabbá válik.
 
Az egész testem csupa hideg veríték. Fölugrom az ágyból,
gyertyát gyújtok, azután rohanok vele szobáról szobára.
Megállok. Hallgatózom. A hang egyszer távolabbról,
másszor közelebbről hangzik. Reszketve és fülelve sietek
újra és újra keresztül a szobákon. Mintha a hang a
konyhából jönne. Valóban, amikor kiléptem, betöltötte
az egész konyhátez a nyögő, pokolian nyávogó, vartyogó
hang.
 
Sietve keresni kezdtem, honnan jő. Egy sarokból hangzott,
ahol a mosóteknő állott. Elveszem a teknőt. Egy állatot
látok ott, akkorát, mint egy kis macska. Gömböcbe
gabalyodva ült, és lomha mozdulattal felém fordult.
 
Béka volt. De milyen béka. Soha ezelőtt nem láttam olyant.
Szőrök voltak a testén. A szemeiből zöldes lidércfény
világolt. A teste halotti bűzt terjesztett. Undok nagy
szájából csak úgy ömlött a rémületes hangok áradata.
Mintha valami felsőbb hatalom parancsára végezte volna
pokoli énekét. Abban a pillanatban, ahogy megláttam,
eszembe jutott valami, amitől a szívem verése megállt
egy pillanatra.
 
A vidékünkön az a hit van elterjesztve, hogy amely házban
ilyen szőrös béka éjjel megjelenik, ott hamarosan meghal
valaki. Abban az időben több ilyen esetet hallottam.
Egy szomszédunk - jómódú gazdaember - mondta nekem,
hogy saját szemével látta az átkozott szőrös békát,
és leánya, a szép, tizennyolc éves Ágnes, rövid időre
azután meghalt.
 
Akkor egy pillanatig se hittem a dolgot, végre is az ember
nem hisz el meséket, ezenkívül a természetrajz se ismeri
azt a békát, miért higgyem el tehát én.
 
De amikor ezzel a békával ott szemben álltam, minden
csepp véremmel hittem rémséges jelentőségében.
Villámgyorsan rávetettem magam, és rátérdeltem a hideg,
undok testére.
 
Hatalmas bömbölésbe kezdett, mely oly mély és erős volt,
hogy lónyerítéshez hasonlíthatnám. Megrémültem, hogy
a feleségem fölébred rá. Fölkaptam hát az állatot, és teljes
erővel odacsaptam a konyha köves padlójához. Úgy
koppant, mint egy vasgolyó, és hirtelen talpra állva,
méternyi ugrással a sarokba igyekezett.
Tehetetlenségemben ide-oda rugdosni kezdtem, s nem
engedtem, hogy talpra álljon. Zöld varangynedvet lövellt
ki a teste, és ez a nyúlós, bűzös folyadék jelölte az útját.
Míg így időt nyertem a gondolkodásra, megpillantottam
a favágó baltát, s elhatároztam, hogy azzal pusztítom el
a szörnyet. Odatereltem tehát a sarokba, ahol a balta
állott, azután fölkaptam a szerszámot, hogy gyorsan
végezzek vele. Időt vesztettem-e, vagy hogy volt, nem
tudom, de a varangy talpra állt, ésvillámgyorsan nekem
ugrott, éppen a nyakamra, ésmegharapott.
 
Fogai voltak.
 
Leráztam magamról, és lefogtam. Reá térdeltem újra:
megint azt az erős, nyerítő hangot hallatta. - Azután
rávágtam a fejére a balta fokával. Zöld vér freccsent az
arcomra, és éreztem, hogy a tehetetlen állat micsoda
óriási erőfeszítést tesz, hogy elmeneküljön. Újra ütöttem,
vágtam. Földaraboltam. Levágtam a lábát, a fejét, úgy,
hogy a végén csak egyalaktalan, nyálas, bűzös, zöld
tömeg feküdt előttem.
 
Mikor elvégeztem rémes munkámat - föllélegzettem, úgy
éreztem, mintha talán sikerült volna megvédeni enyéimet
a fenyegető halálveszedelemtől. Reszketve, fázva, de
megkönnyebbülve mentem vissza a hálószobába.
A feleségem csendesen, nyugodt lélegzettel aludt.
Halovány arcán enyhe mosolygás lebegett. Odamentem
és megcsókoltam, mire gyengén sóhajtott. Egy ideig
szorongva néztem az arcát, azután fáradt és mély
álomba merültem.
 
Másnap korán reggel, amikor felébredek - mert korán kelő
ember vagyok - rémülve jut eszembe, hogy a béka tetemét,
a véres baltát és az éjjeli küzdelem nyomait elfeledtem
eltakarítani. Kiugrom az ágyból, és a konyhába sietek, hogy
- ha lehet - még elejét vegyem annak, hogy a cselédek
vagy a gyerekek meglássanak vagy megtudjanak valamit.
 
Csodálkozásomra nem volt semminek semmi nyoma.
A balta a helyén állott. A konyha kövei tiszták, a szolgáló
még nem jött be a cselédszobából.
 
Önök most azt mondják, kérem, hogy álmodtam. Tudják
meg tehát, hogy a feleségem e nap után két hétre
kiterítve feküdt.
 
 
 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásahttps://mek.oszk.hu

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Német
Görög
Angol1
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Örmény
Izlandi
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap