Csehy Zoltán: Koncert Helsinkiben

Nincs vége ott és akkor,
a szünet éppúgy része:
ahogy kiválasztod az italt (pezsgő),
a mignont,
andalogsz a hatalmas asztal mellett,
üvegpalotában,
selyemruhák, gyöngysorok közt,
és kibámulsz a sirályokra,
csak te tudod, mikor törik át az üveget,
mikor költöznek be a hangszerekbe,
az egyik a kürtbe, a másik a trombitába,
páran a lakatlan dobba,
gyengéd szárnyuk miként emeli a basszust,
ügyetlen lábuk hogy lép a zongorán,
míg a szellős terem tollal lesz tele,
az akusztika az
elhalkulás felé vesz irányt,
csak ülsz és kitartóan nézed a madarakat,
végül is, te csaltad ide őket,
és most
telibe látod, ahogy
a legkisebbet
a hárfahúrok közt
halálos áramütés éri.

Non finisce là e allora,
la pausa ne fa parte altrettanto:
come scegli la bevanda (lo spumante)
il pasticcino,
bighelloni lungo l’enorme tavolo,
nel palazzo di vetro,
tra abiti di seta e fili di perle,
fissi gli occhi sui gabbiani,
solo tu lo sai, quando romperanno il vetro,
quando s’installeranno nei strumenti musicali,
uno nel corno, l’altro nella tromba,
alcuni nel tamburo disabitato,
come le loro ali delicati sollevano il basso,
le loro gambe maldestre calpestano il pianoforte,
mentre la sala ariosa si riempie di piume,
e anche l’acustica prende la piega
verso l’affievolimento,
e tu stai seduto e osservi con perseveranza gli uccelli,
in fin dei conti sei stato tu ad attrarli qui,
ed or’ lo vedi in pieno,
come il più piccolo, tra le corde dell’arpa,
viene colpito da una scossa elettrica mortale.