Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Cserenkó Gábor: Álomba ringató

Cserenkó Gábor portréja

Álomba ringató (Magyar)

Lebegett.
  Mintha Andersen meséiben élne, érezt, pedig csak annyi történt, hogy már megint nem aludt. Hajnalban felébredt és csak forgolódott, párnáját harapdálva próbált elaludni újra, de nem ment, sehogy se ment, mert minduntalan előjött egy kép. Aztán több kép, több alkalom, mely, mint valami lebegés létezett vakítóra meszelt szobája falán. Tegnap este borral álmodta bele magát az éjféli csendbe, kollégákkal ünnepelték az év végét, és négy órai alvás után mégis felpattant a szeme és nem értette miért. Lassan kezdett eszmélni. Rájött arra, hogy hol van, és milyen nap lesz ma. Elkezdett gondolkodni a sötétben, nézte a falat. A fal fehér, régi a gondolat. Fekve gondolkodott, ami a legrosszabb, mert az ágyában egyedül fekvő ember ne gondolkodjon. Mármint ne gondolkodjon valakiről. Valamiről lehet, sok mindenről lehet, de valakiről nem. Az egyedüli egyedülálló régóta nem érzett ilyen mélyet. Eszébe jutott a tegnap délután, és a tapasztalat, hogy ilyenkor nem csak az odaragasztott kőtömb van a mellkason hanem, lentről, a gyomor tájékáról is jön valami bizsergésféle. Biztos volt benne, hogy nem hasmenés vagy valami más, ami bekörnyékezte. Az nem ilyen intenzív. Álmodhatott valamit, ezért lett csurom víz és ezért bizsereg, és ezzel az újbóli felismeréssel megpróbálta megtörni a gondolatmenetét, mert „ne már, hogy megint ilyen érzések” kerülgessék, megmozdult, felkapcsolni a villanyt. De nincs erre altató úgysem.



FeltöltőJakus Laura 1.
Kiadó.
Az idézet forrásaTalán a dalok

Conciliare il sonno (Olasz)

Fluttuava.
  Lo avvertiva, come se stesse vivendo nelle favole di Andersen, eppure era successo soltanto, che di nuovo non aveva dormito. Si era svegliato all’alba, mordendosi il cuscino provò a riaddormentarsi, ma non ci riuscì, in nessuna maniera, perché una foto gli ricompariva continuamente. Poi, più di una, in più riprese, che come una fluttuazione persisteva sulla parete accecante della stanza. Ieri sera finì inebriato ad addormentarsi a mezzanotte, hanno festeggiato la fine dell’anno con i colleghi, eppure, dopo quattro ore di sonno, gli si spalancarono gli occhi e non capiva il perché. Cominciò a riprendersi piano. S’è avveduto dove si trovava, e che giorno sarebbe stato oggi. Cominciò a riflettere nel buio, guardando la parete. La parete è bianca, è antico il pensiero. Rifletteva coricato, il che è la cosa peggiore, perché un uomo coricato a letto da solo non deve pensare. Ossia, non deve pensare a qualcuno. A qualcosa si può, a tante cose si può, ma non a qualcuno. L’unico solitario, da tanto che non sentiva, niente di cosi profondo. Si ricordò di eri pomeriggio, e dell’esperienza nei casi simili, non è solo il masso di pietra che gli stava incollato sul petto, ma da laggiù, dalla parte dello stomaco arrivava un specie di formicolio. Era sicuro che non era diarrea o qualcos’altro che avesse preso. Quello non è mai cosi forte. Per essersi svegliato in un bagno di sudore, deve aver sognato qualcosa, sarà dovuto a questo il suo formicolio, e con questa nuova rivelazione provò a rompere l’andazzo dei propri pensieri, perché “per carità un’altra volta questi sentimenti” che lo stanno avvolgendo, si mosse per accendere la luce. Tanto, per questo, un sonnifero neppure esiste.

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap