Csoóri Sándor: Nagy László megidézése
Nagy László megidézése (Magyar)Amikor azt mondtad annak a nagyhajú lánynak, László, aki hozzámsimult az autóban, hogy tejeskukorica fogaiba egész nyáron át szerelmes tudnál lenni, kicsit nekem is udvaroltál.
Zöld nyárfasorban és zöld éveinkben suhantunk éppen. Én szökésben voltam akkor is, te pedig bearanyozott darazsakat hajszoltál az országon végig.
Emlékszem most is csuromvizes szívedre.
A betonútról néha szivárványosan csillant meg a Tisza, mintha pántlikás regruta-kalapokat himbált volna egy kaszárnya felé, máskor meg némán menetelt, mint eltetvesedett hadifoglyok.
De lehet, hogy mindez az én fölcsigázott káprázatom volt csak, mivelhogy nagyon szerettem volna hasonlítani hozzád. Ültem mögötted az autóban s egy dudorászó Istenre gondoltam, aki új nyelvet talál ki épp a sodró nyárfasornak és a száguldásnak.
Tokaj még messze volt, de a sólymok, a sasok, a seregélyként elsuhanó meteorok közel. Közel minden tűzvész a múltból, s a világ megnagyobbodott szíve is ott lüktetett a szomszédos erdők fölött.
Öt éve halott vagy, de én még most is ott megyek veled azon az úton. A Napból izzó gombostű potyog elénk. E rossz előjelekből jósolhatnál bárcás tűzözönt akár! De szemed se rebben.
Hegyek úsznak át rajta s bókoló búzatáblák.
|
Kérjen fordítást! |