Csokonai Vitéz Mihály: Nemes bátorítás

Szűnj meg az olyakkal magad is gondolni, barátom,
     Kiknek az érdem elég a szidalomnak okúl.
Nem méltók, hidd el, nemes ellenségre az ollyak,
     Kikbe paraszt szívvel nemtelen elme szorúlt.
Meg sok ezer kutya van, ki az áldott holdat ugatja,
     És ki az ártatlant szóba keverni meri.
Ámde szamár bőgtét a mennyországba ki hallja?
     Amint a magyarok példabeszédje tanít.
Légy te bolond, mint ők, vagy bírjál oly kutya-szívvel,
     Mindjárt társ-parolát fognak örökre veled.
Ők az okost, jámbort valahol tűndökleni látják,
     Űldözik, és pöffedt kedveket abba lelik,
Hogy nyomorúlt sorsok vinnyóit az égig emeljék
     A más érdeminek dűlt palotája felett.
Tarts velek és kőlcsön segedelmet nékik ajánljál,
     Mindjárt megszűnnek lenni csatába veled.
Én pedig azt mondom, hitvány pletykákra ne hajtsál,
     Légy ember s iszonyú szíveket óva kerűld.
Légy te az, aki valál: mind megpukkannak irígyid,
     Minthogy igaz, mindég győzni fog a te ügyed.
Nagy lélekre szokás alacsony lelkeknek ugatni,
     Mert ki mivel nem bír, becsteleníti kivűl,
Benn maga mérgétől rongáltatik: én pedig inkább
     Szánom az íly embert, mintsem irígye legyek,
Mert ki az égre pököd, maga képét szokja beköpni,
     És ki szelíd virtust bánt, maga hírit öli.
Benned az elme serény, a szív jó, rajta, barátom!
     Mért szomorodnál meg holmi goromba miatt.
Vágd ketté szavait mintegy tréfával azoknak.