Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Dávid Attila: L'esame (A vizsga Olasz nyelven)

Dávid Attila portréja

A vizsga (Magyar)

A vizsga napján nagyon ideges volt. Amikor – kicsit késve – biciklivel az Oktatóközponthoz ért, az oktatója egy idősebb férfival kedélyesen beszélgetve már a gyakorlóautójuk mellett várta. – „No, most már mindenki itt van, aki számít – akkor akár mehetünk is!” – viccelődött mosolyogva az oktató, és mindhárman beültek az autóba: az oktató az anyósülésre, az idősebb férfi hátra, ő pedig természetesen a sofőrülésbe.

Az autó egy pöccenésre indult, és úgy tűnt, esze ágában sincs lefulladni, nem úgy, mint a korábbi gyakorlásokon már annyiszor. – „Ez jó jel.” – gondolta, majd megkérdezte: – 
„Merre menjek?”. Az idősebb férfi egy pillanatra abbahagyta az oktatóval való beszélgetést, és azt mondta: „A piactér felé, a legrövidebb úton.” A férfi biztatóan mosolygott rá a tükörben, és az oktató is vidámnak tűnt. – „Talán nem lesz baj.” – gondolta. Nem is volt: útközben mindenhol megadta az elsőbbséget, ahol kellett, kanyarodáskor indexelt, a stoptábláknál megállt. Nem haladt sem túl gyorsan, sem túl lassan. Úgy érezte, most szinte tökéletesen vezet, úgy, ahogy soha még, s ahogy már soha nem is fog. A reflexei tökéletesen működtek akkor is, amikor a nagy forgalmú piactér közelében egy gyerek kirohant a járdáról elébük az útra – idejében lefékezett és megállt, az autó még csak nem is érintette a kissrácot. Amikor a gyerek visszaszaladt a járdára, ő újra tovább akart menni az autóval, de az idősebb férfi barátságosan a vállára tette a kezét, és megszólalt: – „Köszönöm, rendben vagyunk.” Ő megkönnyebbült: ezek szerint sikerült a vizsga! Keze-lába remegett a megkönnyebbüléstől, és úgy érezte, most egy-két hétig biztosan nem tudna vezetni – most jött ki rajta az elmúlt hetek gyakorlásainak feszültsége.

Az idősebb férfi kezet nyújtott neki és az oktatónak is, majd elköszönve kiszállt az autóból és elsétált. Ő csodálkozva nézett utána, azonban az oktató sürgetőleg megszólalt: – „Most, hogy rendben elhoztuk az apósomat a piacra, lassan vissza is mehetnénk az Oktatóközponthoz. Ott már biztosan vár minket a vizsgabiztos, s indulhat a vizsga!”

 


FeltöltőDávid Attila
KiadóKalopress Lapkiadó
Az idézet forrásahttp://www.kalocsaineplap.hu

L'esame (Olasz)

Il giorno dell’esame era molto nervoso. Quando arrivò al
Centro di formazione, con la bicicletta – con un po’ di
ritardo – il suo istruttore lo stava aspettando vicino la
macchina di guida, chiacchierando con un gioviale signore
più anziano,
- “Considerando, che tutti quelli che contano son presenti,
possiamo anche andare!” – scherzò sorridendo l’istruttore.
Tutti e tre presero posto in macchina: l’istruttore sul sedile
del passeggero, l’uomo più anziano di dietro, e beninteso,
lui sul sedile di guida.
 
La macchina partì al primo colpo, e sembrava, che non
avesse nessuna intenzione di ingolfarsi, come tante altre
volte durante le esercitazioni precedenti. – “Questo è un
buon segno.” – pensò, poi domandò: “Che direzione devo
prendere?” Il signore più anziano per un attimo smise di
chiacchierare con l’istruttore e disse: “Verso la piazza del
mercato, sulla via più breve.” L’uomo gli sorrideva
incoraggiante dallo specchio, e anche l’istruttore parve
allegro. “Forse, andrà tutto bene.” – pensò. Tutto andò
liscio: strada facendo, dappertutto, dove era necessario,
aveva dato la precedenza, lampeggiava quando doveva
svoltare, si fermava davanti ai segnali dello stop. Non
andava né troppo veloce, né troppo piano.
Aveva la percezione di guidare in modo quasi perfetto, 
come mai prima e mai più l’avrebbe fatto. I suoi riflessi
funzionarono perfettamente, anche quando, nella vicinanza
della molto trafficata piazza del mercato, dal marciapiede,
davanti a loro, corse fuori un bambino – frenò in tempo
e si fermò, la macchina non aveva neppure toccato il
ragazzino. Quando il ragazzino corse indietro sul
marciapiede, lui voleva proseguire con la macchina,
ma l’uomo anziano gli mise amichevolmente la mano sulla
spalla, e disse: - “Grazie, a posto così!” Lui si sentì
sollevato: dunque l’esame era riuscito! Dal sollievo gli
tremavano mani e piedi, sentiva, che sicuramente per
un paio di settimane non sarebbe stato in grado di guidare
– si stava allentando adesso la tensione delle esercitazioni
delle settimane passate.
 
L’uomo più anziano gli porse la mano, e anche all’istruttore,
poi salutandoli scese dalla macchina e s’allontanò. Lui,
stupito gli guardò dietro, ma l’istruttore lo apostrofo con
un far’ in fretta: – Or’, che abbiamo portato mio suocero
al mercato sano e salvo, possiamo anche tornare piano al
Centro di Formazione. Certamente là ci sta già aspettando
l’esaminatore, e può cominciare l’esame!”



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasaját

minimap