Apokalipszis (Magyar)
Amerre én megyek lángot vetnek a hazugság-erdők, bennégnek a kifacsart gondolatok, a maszkok lehullanak. Néhány gitár és hegedű vijjog nagyon messziről: emlékek, emlékek, emlékek, nem komolyak, nem fájnak. Kiönt medréből a köd, elnyeli a sugarakat, elönti a tornyokat, templomok, házak nincsenek, az anyám sem mosolyog, keringő, szédült zuhanás van a szívem helyén. S a tetőn, bolondságok fölött két kitárt kart mereszt egy hívogató, fekete, borzalmas kereszt. |
Apocalisse (Olasz)
Per dove passo io
prendono fuoco i boschi della menzogna,
il pensiero strizzato perisce nelle fiamme,
cascano giù tutte le maschere.
Da molto lontano squittiscono
alcune chitarre e violini:
ricordi, ricordi, ricordi,
non son gravi, non dolgono.
La nebbia straripa dal suo alveo,
inghiotte i raggi,
sommerge le torri,
chiese e case non ci sono più,
neppure mia madre sorride più,
al posto del mio cuore
solo un roteante, vertiginoso precipizio.
E sul tetto, sopra la pazzia,
erige due braccia allargate,
una invitante,
terribile croce nera.
|