Dsida Jenő: Giovedì santo (Nagycsütörtök Olasz nyelven)

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést
jeleztek, és a fullatag sötétben
hat órát üldögéltem a kocsárdi
váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indult,
végzetes földön csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek,
a sűrű füst, mint roppant denevérszárny,
legyintett arcul. Tompa borzalom
fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem: szerettem volna néhány
szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt és hideg sötét volt,
Péter aludt, János aludt, Jakab
aludt, Máté aludt, és mind aludtak…
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és végigcsurogtak gyűrött arcomon.

Non c'era la coincidenza. Annunciavano
sei ore di ritardo, ed io, il giorno del giovedì
santo, sono stato seduto per sei ore,
in un buio asfissiante, nella sala d'attesa
di Kocsàrd. Avevo il corpo distrutto,
il cuore pesante, come chi nel buio si avvia
su una strada misteriosa, su una terra infausta,
indicata dalle stelle, fuggendo davanti il destino,
eppure affrontandolo,con i nervi sensibili
sente i suoi nemici che di soppiatto lo seguono
da lontano. Oltre le finestre,le locomotive
passavano con fragore,il fumo è denso, è come
enorme ala di un pipistrello mi sfiorava il viso.
Orrore sordo mi prese, profonda paura animalesca.
Mi guardai intorno: avrei voluto scambiare
qualche parola buona con uomini familiari,
ma la notte era umida e buia,Pèter dormiva,
Jànos dormiva, Jakab dormiva, Màtè dormiva,
e tutti dormivano...
Dalla mia fronte partirono gocce grasse e
scorsero giù lungo il mio viso distrutto.