Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Dura Máté: Apostolok sorsa

Apostolok sorsa (Magyar)

Úgy vágytam hazulról ki a nagy világba,

Mint kalitjából a fiatal madárka,

Börtönéből az ember.

Nem törődtem vele, milyen lesz a sorsom:

Gúnyolnak, tapsolnak, ha eszméim ontom,

Csak künn legyek egyszer.

 

Nagy terveim voltak, isteni nagy tervek,

Nemesebbé tenni emberben a lelket,

Teremtni czélt, eszmét,

Melyben egyenlőség, testvérség, szabadság

Ragyogtassa soha le nem szálló napját

S végtelenül tessék.

 

Kiröpültem volna, ki a mindenségbe,

Hol a szeretetnek se hossza, se vége

S visszatérő útban

Hoztam volna üdvöt, áldó békességet,

Hogy ezt a vérengző, gyász-emberiséget

Boldogitni tudjam

 

Mit tehet az ember: nagyon jól tudjátok;

Apostoloknak is akad keresztfájok,

Nem különb a sorsom.

De nem szövöm ujra megváltók meséjét,

Csak az fáj szivemnek, azt bánom, hogy mért, mért

Nem maradtam otthon?!

 

Pedig, hogy marasztott édes anyám karja!

Mintha már a vésztől védeni akarna

Jóelőre engem.

Magas terveimbe, a jövőbe nézett

S a fürkésző gondos, jó anyai lélek

Sejté veszedelmem.

 

Hát veszedelem a nagyon komoly munka?

A jobbratörekvés, a haladás útja

Halált is okoz tán?

Uh, hogy ilyen állat még mindig a testvér,

Folyton azt zihálja: nem eszme kell: hús, vér,

Csak pirulj el orczám.

 

Anyám, szülőföldem, drágák e világon,

Nem térhetek vissza, bármily forrón vágyom

Védő kebletekre!

Czéljaimért bátran harczolok halálig!

Bennem az ember bár részeire válik:

Nem hal meg az eszme

 



FeltöltőMucsi Antal
Az idézet forrásaNagybánya és vidéke
Megjelenés ideje

Schicksal den Aposteln (Német)

Derart hab’ mich von daheim in die Welt gesehnt

wie aus der Käfig der junge Vogel weg sehnt

aus dem Gefängnis raus.

Es war mir ganz egal, was mein Schicksal sein wird:

haben mich gehänselt, wenn von Idealen geschwirrt,

einfach raus aus dem Haus.

 

Ich hatte grosse Pläne, göttliche Sachen,

die Seele im Menschen edler zu machen, um

ein Ziel, eine Idee,

in der Gleichheit, Brüderlichkeit und Freiheit herrscht,

verschönert die Tage im jetzigen Herbst wie

der Landschaft der Schnee.

 

Ich wäre ins Universum geflogen, halt,

wo die Liebe weder Länge noch Ende hat

und dann auf dem Rückweg

Erlösung und gesegneten Frieden gäbe,

dass diese blutrünstige Menschheit segne

dort unten am Fluss Steg.

 

Was heute ein Mensch kann, wisst ihr auf den Erden;

Apostel können auch heute gekreuzt werden,

mein Schicksal ist bieder.

Doch ich werde den Märchen niemals vergeben,

nur tut dem Herz weh, immer noch im Leben, weil

ich bin nicht geblieben?

 

Obwohl Mutter sagte, dass ich bleiben sollte!

Ob sie mich schon damals nur noch schützen wollte

mich von allem heraus.

Sie schaute auf die Pläne und auf die Zukunft,

mit Seelen einer liebenden Muttervernunft

ahnte das Leid voraus.

 

Das Ausweichen von Gefahren ist nicht einfach,

die Suche nach Besseren, der Weg nach zigfach

es führt mal auch zum Tod.

Obwohl, dieses Tier ist immer noch der Bruder

ständig keucht: Du brauchst keine Idee: du, Luder, ach

Gesicht wird endlich rot.

 

Meine Mutter, meine Heimat, lieb in dieser Welt,

ich kann nicht zurückkommen, ich hab’ kein Geld, an

die schützenden Brüste!

Werde für meine Zwecke kämpfen bis zum Tod!

Trotzdem bekomme ich dafür niemals ein Lob:

Wenn das mein Herz wüsste.

 

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap