Eörsi István: Autobiografia (Önéletrajz Olasz nyelven)

Srácként azt hittem, minden ennivaló, még füvet, sőt legyet is ettem,
de történt velem egy s más és rájöttem, hogy nem lehet mindent szeretnem.

Kamaszként azt hittem, a boldogság végtelen hosszú makaróni,
ma már tudom, hogy bors csak: ráharapsz, könnyezel, nem bírsz szólni.

Kék égen sétált a pufók hold, az örök szerelmen merengtem,
de akkor egy néni kézenfogott és én pirongva velementem.

Láttam libegni gyönyörűbbeket is, de válogatni igazán szégyen —
mindig gondosan ügyeltem arra, hogy a csúnyákat meg ne sértsem.

Később azt hittem, jó játék, ha a semmiből valamit teremtek,
közben a valamik kifogtak rajtam és ravaszul semmivé lettek.

Volt néhány meglepő percem, amikor hipp-hopp meg akartam halni.
Sakkoztam a halállal, vakon játszottunk, függőben maradt a parti.

Come ragazzo credetti tutto edibile, mangiai l’erba,
perfino le mosche,
poi mi capitarono un paio di cose e capì, che non
tutto si può amare.

Come adolescente credetti che la felicità e un tipo di
pasta senza fine,
oggi lo so, che è solo pepe: la mordi, ti lacrimano gli
occhi, non riesci a parlare.

Nel cielo azzurro passeggiava la luna paffuta, sognai
l’amore eterno,
ma una donnetta mi prese per la mano ed io andai con
lei arrossendo.

Vidi librare anche delle più belle, ma privilegiare è
una vergogna -
badavo sempre con cura di non offendere quella, che
era meno bella.

Più tardi credetti, che è un bel gioco se io dal niente
creo qualcosa,
intanto alcune cose mi avevano superato e prontamente
finirono in nulla.

Avuto un paio di minuti imprevisti, quando volevo
morire su due piedi.
Con la morte giocavo a scacchi, un gioco alla cieca,
la partita fu sospesa.