E. Kovács Gyula: Lét és nemlét közt

Elfáradva megnyugodni.

Számot vetni a világgal;

Lassú, csöndes, észrevétlen

Pusztulásba menni által;

Méla, hallgatag közönnyel

Nézni a napok folyását,

Nézni, hogy a futó percek

Egymás sírját hogyan ássák;

Virradatnak, alkonyatnak

Nem örülni, nem búsulni;

Bölcsőnél, mint koporsónál

Mosolyogva leborulni;

Tudva, hogy itt minden, minden

Futó mámor, tünde álom:

Vágyak nélkül, remény nélkül

Mélázgatni a halálon;

Örökkévalóságtól sem

Várni már se' jót, se' rosszat;

Mert, mit itt bírtunk s vesztettünk,

Többet annál az se' hozhat:

Lét s nemlét közt e középút

Nyílt-e már meg halandónak?

Nem tudom; de nekem, érzem,

Megnyílik ez út maholnap.