Földes Lívia: Isten tenyerén ébredtem

Isten tenyerén ébredtem, s lenéztem a Földre,
Hófehér csúcsokra, kopár legelőkre.
Kanyargós folyók tükrében láttam kelni a Napot,
Sugaraiban álmos hajnal mosakodott.
Láttam az óceánt gyermekként ragyogni
Sirályokat felette felhőkkel táncolni,
Láttam a békét az emberek szívében,
Láttam az erdőket fürödni a fényben.
Láttam sok-sok mosolyt és láttam a reményt,
Láttam az embert, és láttam a zenét,
Láttam a földet szeretetben élni,
Láttam a csöndet a széllel zenélni.
Láttam Istent amerre csak néztem,
Miközben éppen az Ő tenyerében ültem,
S az Ő hangján szólt hozzám a szél,
Mint anya, ki gyermekének mesél,
Millió apró tükörben láthatod magadat,
Hisz olyannak látod a világot, amilyen Te vagy!

Mi svegliai sul palmo di Dio, guardai giù a Terra,
Sulle cime candide di neve, sui pascoli brulli.
Vidi il Sole sorgere nello specchio dei fiumi,
L’aurora assonata bagnarsi nei suoi raggi.
Vidi l’oceano, come un bambino, a brillare,
Su di esso i gabbiani, ballare con le nuvole.
In fondo al cuore degli uomini vidi la pace,
Vidi le foreste inondate dalla luce del sole.
Vidi tanti – tanti sorrisi, vidi la speranza,
Vidi l’uomo e sentì il suono della musica,
Vidi sulla terra l’uomo vivere nell’amore,
Vidi il silenzio con il vento a giocherellare.
Ovunque guardassi, vidi Dio dappertutto,
Mentre io stavo seduto nel palmo suo,
E il vento mi parlava con la Sua voce,
Come al suo bambino favella la madre,
Puoi vederti nella miriade di minuti specchi,
Perché, per come sei Tu, così vedi il mondo!