Füst Milán: Este van

Mire rám mutatnál: nem vagyok.
Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt
életem.
Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez
a lét…
Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság,
E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most
nyugalomra tér.
S elrendeződik-e? – felelj rá, hogyha tudsz.
Nagy ivben esteledik körülöttem mindenütt.
Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld
S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
S egyetlen hang donog: hogy este van.
S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam,
mégiscsak ott,
Mert jó valék.
Mert rossz nem tudtam lenni… ama nagy parancsokat
Nem törtem meg, ha ingadoztam is…
Igy volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, –
Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem…
 
A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán
S mint órjás cet csillog a tenger háta,
Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, –
Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan.
Jöttöm hirére tán akiről álmodék, elémbe fut.
Már várnak ott… s ez jól esik.
Igy lesz-e, mondd? – Felelj rá, hogyha tudsz.
 
 
 

By the time you'd point at me: I am no longer.
Like the star that falls in front of those who hesitate:
such was my life.
Indeed, it was slap-dash, so fast, so half-cocked is this
existence…
I can certainly hardly believe that this tangle,
this topsy-turvy hotchpotch towering within me
is to ease up.
And will it come to order? Tell me that if you can.
Evening is falling in a great circle about me.
The sky is expanding as well, the Earth is rounder,
and things that were petty: being absorbed.
And a single voice is droning it is evening.
And a finger points at the sky showing me that that is my way,
that after all,
Because I was good..
Because I could not be bad… though I did waver,
I did not break those big commandments.
Was it this way? Do tell me if you can.
And as my solace, even the overcast sky will split asunder, -
Why, it would seem a little cheer will still be my lot after all…
 
Far off, there, where the Pacific Ocean swells
and, like a giant whale, the back of the sea glistens,
there I imagine you, green island and green shades, to be, -
Where there is nothing anymore. There the Earth
slants and turns towards nothingness. Take me there still.
I, homeless one, may still find a homeland there before the end.
On hearing that I’m coming, perhaps the one I dreamt about will run to meet me.
There I am awaited already… and this feels good.
Say, will it be like this? Answer me if you can.