Fabó Kinga: Nem vagyok város

Nem vagyok város: nincs fényem, nincs
kirakatom. Jól mutatok.
Jól mulatok. Pedig
nem hívtatok. Hogy
kerültem ide?

Bármit megtennétek értem; ugye?
Ám legyen! A rajtaütés.
És a kis játék-
feleség? Berendezem, berendezem,
berendezem magam.

És a berendezés marad.
Működöm, mert működtetnek.
Csak működni tudok.
(Nem jelentek semmit.)
Mi hiányzik mégis?

Hiszen külön-külön mind a kettő férfi.
Örökös bűbáj. Bő összevisszaság.
Lassú, könyörtelen.
Jön egy újabb: majdnem tökéletes-
re sikerült. Lenyelem.

Őt is lenyelem.
Ahhoz ő értékes, hogy így
pazarolja magát.
Pedig őt választanám: ha tudná,
hogy őt választanám.

De nem tudja. Holdkóros a drága.
Hiába van teli: Hold nélkül használ-
hatatlan, nem változhat,
nem változtat,
ahogy az acélgolyók forognak: árad,

árad a kék.
Erőszakot tűr csak magán, féltem,
hogy végleg összeáll, és
erőszakot kér.
Egykedvűen nézem

újjászületésem:
(ha megolvasztanám!)
makacs, sűrű, nyávog. Megdolgozták.
Most átmenet.
Most tó: partot keres.