Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Faludy György: Вывучы гэты мой верш (Tanuld meg ezt a versemet Belarusz nyelven)

Faludy György portréja

Tanuld meg ezt a versemet (Magyar)

Tanuld meg ezt a versemet 
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tiéd, kölcsönveszik,
Hegyeshalomnál elszedik,
A közkönyvtárban elvesztik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég-
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
mert nemsokára könyv sem lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet ,akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó-
memóriából szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz ,hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed ,
az embert leöld s megegyed-
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elhagyott,
mihelyest a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet , hogy odafenn 
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még ,míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reám
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?

Felejtsd el ezt a versemet!



FeltöltőTóth Ágnes
KiadóMagyar Világ
Az idézet forrásaVersek
Megjelenés ideje

Вывучы гэты мой верш (Belarusz)

Вывучы гэты мой верш,
бо колькі шчэ кніга та будзе з табою? 
Твая кніга? – дык забяруць “часова”,
каб трошкі пачытаць, ці на мяжы
мытнікі адбяруць… з-за слова.
У бібліятэцы яна згубіцца без следу, 
а калі не, дык папера ж яе благая: 
зжаўцее, разарвецца, абломіцца,
высахне, разбухне, развеецца,
ці сама разгарыцца, ёй нямнога,
чатырохсот пяцідзесяці аднаго 
па Фарэнгейту будзе дастаткова –– 
а які, па-твойму, будзе там жар, 
калі ў горадзе буйным пажар?
 
Вывучы гэты мой верш, 
бо хутка кніг зусім не будзе,
ні паэтаў, ані рыфмаў, 
ні бензіну для машыны, 
ані рому, каб напіцца,
і грошы ўжо непатрэбны,
бо крама ж не адчыніцца,
і хутка ўбачыш: з тваёй скрыні
свяціцца будуць замест стужкі
смяротныя толькі промні.
Хто б табе дапамог, не будзе нікога,
ты ўцяміш, што твае – гэта толькі тое, 
што носіш ты ў галаве.
Там i дай ты мне месца.
Вывучы гэты мой верш.
 
Вывучы гэты мой верш 
і раскажы, калі тухлявыя 
ад шчолаку моры разальюцца, 
і ванітамі прамысловымі, як
слімаковай сліной, пакрыюцца
усе да адной пядзі зямлі, 
і забюць ужо ўсе азёры,
знішчэнне да ўсяго 
падпаўзе на мыліцы,
лісцё ўжо на дрэвах згніе, 
крыніца атрутай плюецца, 
і вецер нясе мор таксама ––
дык надзень ты процігаз 
і мой верш гэты раскажы.
 
Вывучы гэты мой верш, 
каб я цябе суправаджаў. 
Можа, перажывеш тысячагоддзе ты, 
і можа, на колькі кароткіх гадоў 
яшчэ праясніцца,
калі гнеўны рэванш 
бацылаў прыпыніцца,
дый дывізіі тэхналогій прагных
маюць моцы больш, чым ёсць у Зямлі ––
дастань тады ты з памяці,
праспявай гэтыя радкі 
яшчэ раз са мной: бо дзесьці 
згубіліся прыгажосць і каханне.
 
Вывучы гэты мой верш, 
дай мне суправаджаць цябе, 
калі мяне ўжо не будзе, 
калі ў цяжар будзе табе дом,
дзе жывеш, бо няма ні газу ні вады,
і ты рушыш у дарогу, 
каб шукаць дупло і ваду, 
каб есці бутоны, насенне ды гронкі, 
і дручка ўзяць, каб у пошуках
добрай дзялянкі, выйграць гонкі
забіўшы і з’еўшы ўладара ––
дай, з табою я пакрочу
пад руінамі й вакол руінаў, 
каб на вуха шэптам спытаць: 
нежыць гэткі, куды ж ты прэш?
Дух твой сканае адразу,
як з гораду выйдзеш ты прэч. 
 
Мо, наверсе ўжо й няма сусвету, 
а ты ўнізе там, у бункеры пытаеш:
колькі дзён яшчэ патрэбна, 
каб цераз бетон і ліст свінцовы 
пранікла атручанае паветра?
І навошта чалавек існаваў                      
і чаго ён быў варты, калі
яго канец такі сумны чакаў? 
А як табе суцяшэнне паслаць, 
калі праўды суцяшальнай не існуе?
Ці спавядацца,
што цягам многіх гадоў,
днём і ноччу думаць я мог
толькі пра цябе, 
што хаця мяне даўно няма
ў жывых, гляджу на цябе
і сёння сумнымі вачыма?
Ці можа быць табе 
іншае паведамленне?
 
Забудзься ты пра гэты верш.
 
(Таронта, 1980)



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját

minimap