Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

Faludy György portréja

Tanuld meg ezt a versemet (Magyar)

Tanuld meg ezt a versemet 
mert meddig lesz e könyv veled?
Ha a tiéd, kölcsönveszik,
Hegyeshalomnál elszedik,
A közkönyvtárban elvesztik,
s ha nem: papírja oly vacak,
hogy sárgul, törik elszakad,
kiszárad, foszlik, megdagad
vagy önmagától lángra kap,
kétszáznegyven fok már elég-
és mit gondolsz, milyen meleg
egy nagyváros, mikor leég?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
mert nemsokára könyv sem lesz,
költő se lesz és rím se lesz,
és autódhoz benzin se lesz,
és rum se, hogy leidd magad,
mivel a boltos ki se nyit,
s kivághatod a pénzedet,
mert közeleg a pillanat,
mikor képernyőd kép helyett
halálsugarat közvetít,
s mert nem lesz, aki megsegít,
ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
s mondd el, mikor kiöntenek
a lúgtól poshadt tengerek,
s az ipar hányadéka már
beborít minden talpalat
földet ,akár a csiganyál,
ha megölték a tavakat,
s mankóval jön a pusztulás,
ha fáján rohad a levél,
a forrás dögvészt gurguláz
s ciánt hoz rád az esti szél:
ha a gázmaszkot felteszed,
elmondhatod e versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
hogy elkísérjelek. Lehet,
s túléled még az ezredet,
s pár kurta évre kiderül,
mert a bacilusok dühödt
revánsa mégse sikerül,
s a technológia mohó
hadosztályai több erőt
mozgatnak, mint a földgolyó-
memóriából szedd elő
s dúdold el még egyszer velem
e sorokat: mert hova lett
a szépség és a szerelem?
Tanuld meg ezt a versemet.

Tanuld meg ezt a versemet, 
hadd kísérlek, ha nem leszek,
mikor nyűgödre van a ház,
hol laksz, mert nincs se víz, se gáz,
s elindulsz ,hogy odút keress,
rügyet, magot, barkát ehess,
vizet találj, bunkót szerezz,
s ha nincs szabad föld, elvegyed ,
az embert leöld s megegyed-
hadd bandukoljak ott veled,
romok alatt, romok felett,
és súgjam néked: tetszhalott,
hová mégy? Lelked elhagyott,
mihelyest a várost elhagyod.
Tanuld meg ezt a versemet.

Az is lehet , hogy odafenn 
már nincs világ, s te odalenn
a bunker mélyén kérdezed:
hány nap még ,míg a mérgezett
levegő az ólomlapon
meg a betonon áthatol?
s mire való volt és mit ért
az ember, ha ily véget ért?
Hogyan küldjek néked vigaszt,
ha nincs vigasz, amely igaz?
Valljam meg, hogy mindig reád
gondoltam sok-sok éven át,
napfényen át és éjen át,
s bár rég meghaltam, most is rád
néz két szomorú, vén szemem?
Mi mást izenhetek neked?
Felejtsd el ezt a versemet!



FeltöltőTóth Ágnes
KiadóMagyar Világ
Az idézet forrásaVersek
Megjelenés ideje

Lernu mian poemon (Eszperantó)

Lernu ĉi poemon mian,
ĝis ĉi libro estas via.
Se estas, oni prunteprenas,
Ĉe Hegyeshalom deprenas,
la bibliotek' ĝin perdas,
kaj se ne, la paper' aĉa ,
flaviĝas kaj rompiĝas,
sekiĝas kaj vaporiĝas,
aŭ memstare ekbrulas,
ducent kvardek grad' sufiĉas jam -
kaj pensu pri l' varmo urba,
kiam ĝi tute bruliĝas.
Lernu ĉi poemon mian.

Lernu mian poemon,
baldaŭ ne estos libro,
nek poeto aŭ rimo,
ne iros automobilo,
la rumon vi ne plu trinkos,
eĉ vendistoj ne malfermos,
la mono estos forĵetebla,
ĉar alvenos la momento,
kiam ekrano senbilda,
mortig-radion perantos,
kaj helpi vin intencas neni',
tiam eblos vi ekscii,
kio estas sole via,
estas malantaŭ via
frunto. Donu tie lokon.
Lernu mian poemon.

Lernu la poemon mian,
kaj deklamu kiam inundas
la alkal-odoraj maroj,
kaj sputaĵ' de la industri',
kovras ĉiun terpeceton,
kiel salivo de helik',
kiam murdiĝis la lagoj,
pereo venas per lambaston',
sur l' arbo foli' putriĝas,
la fontoj peston elsputas,
kaj la ventet' cianon portas,
sub surmetita gasmasko,
deklameblas ĉi poemo.

Lernu ĉi poemon mian,
ke mi vin akompanu. Eble,
vi transvivos ĉi jarmilon,
kaj kelkaj jaroj heliĝus,
ĉar la kolerega venĝo
de l' baciloj malsukcesus,
kaj la avidaj armeoj
de l' teknologi' movigas
pli da forton ol la Terglob' -
kaj vi rememori eblas
ĉiujn de la versetoj miaj,
venu, kaj ni kantu kune:
kien dronis belec' kaj am'?
Lernu ĉi poemon mian.

Lernu mian poemon,
tiel mi vin akompanos,
se la domo estas balast'
kie vi loĝas, sen akvo kaj gas',
kaj vi kavernon ekserĉos,
burĝon' kaj ament' manĝeblos,
akvon, ŝtipon vi akiros,
trovante iun landon, vi okupos,
la homon vi murdos, manĝos -
lasu, ke mi iru kun vi,
sub ruin' aŭ super ĝi,
ke al vi mi povu flustri:
ŝajnmortint' kien iras vi?
Via anim' jam frostiĝis
kiam la urbon vi forlasis.
Lernu ĉi poemon mian.

Eblas tio, ke jam supre
ne estas mond', kaj vi sube
el profunda bunkro demandas:
kiom da tagon bezonas,
ĝis la aero toksika
plumbon, betonon trapasas?
kial kaj kion valoris
la hom', se tiel finiĝis?
Konsolon mi sendu kiel,
se ĝusta estas neniel?
Ĉu mi konfesu ke ĉiam
mi pri vi pensis de jar' al jar'
tra sunlum', nokto sendorma,
kaj tamen mi mortis jam,
miaj okuloj vin spektas?
Kion ajn mesaĝu mi?
Ĉi poemon forgesu vi.



FeltöltőKovács Soma
Az idézet forrásasaját

minimap