Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Fazekas Mihály: Lúdas Matyi-Harmadik levonás

Fazekas Mihály portréja

Lúdas Matyi-Harmadik levonás (Magyar)

Hát Matyi hol jár most? Vátig keresék, de az éjnek
Jó oltalma alatt hamar általment a határon,
És már új módon gondolkozik a mi urunknak
Más izrombeli megpüföléséről. Mikor elsőbb
Vándorlott, egy vén doktornál jó darab ízig
Szolgált; (hajdann ez valamely külföldi seregnél
Felcser vólt) minthogy híven szolgálta, bizonnyal
Tudta tehát, hogy még jó szívvel látja: ez úgy lett;
Még életbe lelé, s hozzá beszegőde inasnak,
Olly feltétel alatt, hogy az esmeretes nyavalyáknak
Cifra nevére; haszonvehető fűvekre, porokra;
Érvágó, köppöly, kristély, láncéta, borotva
S más borbélyszerszám hasznára; sebekre való szer,
Fördők s párgolatok készítésére, kenőcsre
Oktatná őtet. - Feje jó volt a mi Matyinknak,
S egy-két hét csak alig múlt, hogy vagy római nyelven
Vagy görögűl, sok rossz nyavalyákat elő tuda bölcsen
Mondani; mellyek azon században műbe valának;
És az azokra való szer kotyvasztáshoz is értett. -
Elkéré ekkor doktor Skorbuntzius úrtól
Ócska parókáját, spádéját, vén paripáját,
Bőr-bugyogóját, és a tábori régi kabátját,
Hadd csapjon velek egy fársángot földesuránál.
Ráállott az öreg, minthogy jó zálogot ígért. -
Felveszi hát a vén hacukákat; doktori módon
Kezdi viselni magát; illett rá tászli, paróka,
Koszperd és bugyogó; úgyhogy Skorbuntzius úr is
Megfogván a hasát, majmát majd hóltra nevette.
Ő meg búcsút vesz, s Döbrögnek ereszti fakóját.
Döbrögi még szintén meg sem szabadúlt az elébbi
Megpüfölés szedres daganatjaitól: ihol újra
Látogatásra megyen hozzá Matyi, hajdani szörnyű
Ígéretje szerént. Híjjába keríti magát bé
Puzdrás és láncsás hajdúkkal: nincs neki annyi
Lelke, hogy a bosszús Matyinak kikerülje husángját. -
A végső faluhoz jutván Matyi, ott maga mellé
Egy vezetőt bérelt; mikor osztán Döbrögöt érte,
Ott a bírótól katonás hangon kalaúzt kért,
Mert ő menni muszajn Szakkerment a Generális,
Quartély aki betegh. (Hihető abban az időben
Történt vólt e' meg, mikor a sokféle keresztes
Ponyva hadak szanaszét kóborlották be hazánknak
Nagy részét.) Biztatja Matyit szóval, hanem elsőbb
Földes urához fut bíró uram, és bejelenti,
Hogy hadi orvosló vagyon itt; mert Döbrögi fűhöz-
Fához kapkoda, és akit csak ajánlani tudtak,
Bárha kerékgyártó, lóorvos, marhakuruzsló
Vólt is, kínjában mind meghallgatta tanáccsát.
Kéreti hát ezt a felcsert is, hogyha az Istent
Féli, tekintse az ő nyomorúságát, s ha csak egy-két
Pillantást szánjon megnézésére; jutalmat
Várakozása felett ígér, és a kocsijában
Küldi el a generál szállásáig. Matyi gazda
Egy darabig vonogatta magát; végtére az egymást
Felváltó posták elvitték csaknem erővel.
(Bárha nem említném, lehet elgondolni csak úgy is,
Hogy Matyi a képét okosan bé tudta vakolni,
És különös módon elváltoztatni beszédét.)
A mi urunk, ki szegény, még vagy három daganattal,
Mellyek a hátáról nem akartak eloszlani, ágyban
Kornyadozott: hogy vélt orvossa felé közelített,
Majd kirepűlt szedres bőréből; kéri az égre
S földre, hogy illy nyomorúlt sorsán ha lehetne segítsen.
Megtapogatja erét Matyi, és veszedelmes hevűlést
Érez megromlott vérében: hogyha azonnal
Fördő nem készűl, és köppöly, még ma bizonnyal
A szívére megy, és - ekkor vállat von az álnok.
Kéri az úr minden szentekre, hogy amit az Isten
Értésére adott, rendeljen. Doktori módon
Harmadik ujjával megbökvén homloka búbját:
Fördővíz szaporán, úgymond, és fűvek! ezeknek
Elszámlálja külön neveket; száz erdei, réti
Dudvák vóltak ezek; nyúl-, farkas-, békacseresznyék;
Medve-, szamár-, disznó-, eb-, egér-, kutya-, macskatövissek
Hát meg az angyal-, szent- s ördög-gyökerek (mivel akkor
A fűvek neve csak barom, ördög s szent vala; Fűvész-
Könyv még nem lévén). Nosza ispán, szólga, poroszló,
Hajdú, kukta, szakács, kertész, szoba- konyhaleányok,
Béres, strázsa, kocsis, fullajtár, bába, favágó,
Egy szóval minden, valamely'k csak elől vagy utól volt,
Fusson az udvarból a rétre, ligetre, mezőre;
Addig az üstben víz legyen, és hadd égjen alatta.
A nép mind kirohant, egyedűl egy sánta banyára
Hagyván a tüzelést; hanem a szemfül Matyi ettől
Úgy szabadúla meg: a paphoz küldé, hogy az Istent
A fűveknek erőt szerző menybéli malasztért
Kérje a hívekkel. - Maga megvizsgálja az úrnak
Vakszemeit; kendőt vesz elő, s addig simogatja
A két szárnyával, hogy száját béfedi; ekkor
Megköti hátulról tarkójánál. Uram! úgymond,
Nem felcser vagyok én, hanem a Lúdas Matyi, kit kend
Megveretett, s lúdját elvette, de hasztalan a szót
Nem szaporítom; elég, hogy most másodszor adom meg,
Amit megmondtam; főképp hogy kend is a hosszas
Várakozásba magát ne gyötörje sokára, csak essünk
Által rajta; ha még nekem a jó Isten erőt ád,
Harmadszor se fogok majd késni. Előveszi osztán
Döbrögit, és a vert testét megdöngeti rútul.
Ekkor az ágyfőből a pénz kulcsát kikeresvén,
Lúdjaim árát és költségemet elveszem, úgymond.
Azzal búcsút vesz, kimegy, a paripára felugrik;
S illa berek. - Haza jő a fűvész csorda rakodtan:
Bészalad egy szobalyány, meglátja az úr csuda képét;
Elsikkantja magát, kifut, öszverikoltja az udvart.
Egyik kérdi, mi baj? másik, hogy hol van az orvos?
Kúcsolják kezeket, tanakodnak, hogy ki az ördög
Fojtá bé ismét száját nagyságos uroknak?
Óldjuk meg szaporán. - A félholt Döbrögi ekkor
Már csak alig szuszogott, és minden pontba elájúlt.
S csak lassan nyöghette ki, hogy Lúdas Matyi vólt az,
És hogy agyon kínzá. - Mind lóra kap, aki csak ülhet,
Kergetik a Matyi hűlt nyomait, de haszontalan, ő már
Tudj' Isten hol járt, bizonyos, hogy csalfa örömmel
És degesz erszénnyel tért meg Skorbuntzius úrhoz.

 



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrása.

Troisième dèveloppement (Francia)

Et Mathias ? Sans cesse traqué, il avait
Franchi à la faveur de la nuit la frontière ;
Une seconde fois, comment ? par quel effet
Rosser notre seigneur ? Sa pensée s'éclaire :
En voyage, il avait avec brio servi
Un bon moment un ex-médecin militaire
Jadis à l'étranger ; qu'il l'attendait, ravi,
Certes, il le savait, s'il offrait ses services
Comme apprenti... Ce fut le cas. La condition
Que le vieux accepta : lui enseigner, d'office,
Pour tous les maux connus, leurs appellations,
Celles d'herbes, de poudres, selon lui, utiles,
Puis comment manier le scalpel, l'injecteur*,
Le pot*, le bistouri, et d'autres ustensiles,
Ceux d'ambulanciers, puis quels soins médicateurs,
Bains ? vapeurs ? onguents ? et ceux en cas de blessures.
Comme fonctionnait sa tête à Mathias !
Tout au plus : dix-quinze jours et déjà en mesure
Dans les langues d'alors de vous citer, cet as,
Les noms grecs et latins des graves maladies !
Le doc Scorbuntzius lui prêtait, vu ses dons
(Le fait qu'il sache aux maux comment l'on remédie),
Son coursier, sa perruque, aussi son espadon,
Son pantalon de cuir, son manteau de campagne,
Pour qu'il puisse fêter ses Pâques au seigneur,
Prêt sur beaux gages qu'une promesse accompagne...
Voici les oripeaux mis pour être docteur :
Pantalon, espadon, perruque, collerette ;
De voir comme il le singe, doc Scorbuntzius
Fut secoué d'un rire que plus rien n'arrête !
Ses adieux faits, il part ; à Döbrögi court sus,
Sur sa monture aubère. Lequel, s'il n'est quitte
Des bleus de la dernière rossée, -eh oui quoi,
Promesse oblige!- doit s'attendre à sa visite.
Les heïduques qu'il a, portant lances, carquois,
Tant d'entours ne sauraient en rien tenir en bride
Mathias agacé, un bâton brandissant !
Quoique au village avant il eût loué un guide,
Une fois à Döbrög, au juge, soi-disant,
Parce que -criait-il- un général malade
Quelque part l'attendait, en priait un nouveau.
(Chose crédible : on vit lors laissées en rade,
Des troupes étrangères par monts et par vaux
Courir notre pays). Avant tout, lui complaire,
Sans trop répondre, puis, hop ! mon juge au seigneur
Vite de l'annoncer « médecin militaire » !
S'il est recommandé, untel qu'il soit soigneur
De chevaux, charlatan, charron, quelle importance ?
Döbrögi s'y raccroche autant qu'à leur avis :
Tout, sauf son martyre, et le mande avec instance :

Qu'il sonde sa misère un instant lui suffit ;
Qu'il craigne Dieu : pour ça, que de promesses faites !
Pour voir son général, son coche, il le prêtait ;
Mathias rechignait... On changea d'estafettes :
Lors, lui bon gré mal gré cessa de s'entêter.
(La chose, bien que tue, aisément se devine :
Si pour le moins étrange s'est fait son parler,
Mathias a changé également de mine.)

Notre seigneur, le pauvre, encore tout troublé
Par trois tenaces bosses au dos, mis en boule,
Alité, à l'approche du faux médecin,
Hors de sa peau bleuie quasiment s'écoule.
Et d'implorer le ciel, la terre, à ce dessein
Que s'améliorât son sort si misérable !
Mathias prit son pouls, trouva comme échauffé
Son sang dégénéré par un mal incurable :
Sur-le-champ bain et pot seuls peuvent le sauver !
Si ça monte au coeur, là... puis l'épaule a haussée.
Döbrögi tous les saints lors de les invoquer
Pour que Dieu lui transmît par eux la panacée.
L'autre en docteur, un doigt sur le front appliqué :
« De l'eau ! un bain ! les herbes suivantes et vite ! »
Cent plantes herbacées des bois et des prés,
Dont le nom usuel pour chacune aussi-
Tôt par Mathias fut d'un coup énuméré :
Cerises de lièvre, de loup, d'amblystone,
Épines d'âne et chien, d'ours et de cochonnet ;
Et puis : racines d'ange, de saints, de démones...
(Car bêtes, diable ou saints, à l'herbe, un nom donnaient
Avant les herbiers.*) Allez, hop ! contremaîtres,
Heïduques, cuisiniers, cochers, cuistots, valets,
Jardiniers, bûcherons, serfs, de tirer leurs guêtres !
Bref, tout le personnel courait hors du palais :
Devant, derrière, au pré, au bois, au champ ; l'un veille
À l'eau pour le chaudron ; l'autre, au bois pour le feu ;
Et la seule à y être restée, une vieille,
Parce qu'elle boitait, lui, malin comme deux,
À dessein l'envoya, comme on envoie paître,
Prier pour obtenir cette grâce de Dieu,
Qui donne force aux herbes, là-bas, chez le prêtre.
Là-dessus, Mathias ne quittait plus des yeux
Les tempes du seigneur. Et, d'un mouchoir qu'il ôte
De sa poche, les presse puis, lui en couvrant
La bouche, dans la nuque aussitôt le garrotte :
« Docteur, moi ? non, monsieur ! pour qui l'on me prend ?


Mathias des oisons, lui que vous fîtes battre,
Dont vous voliez les oies, qui s'est bien juré...
Euh ... trêve de parlottes ! je suis, moi, ce pâtre,
Pour votre second dû, pour vous le procurer,
-Languir étant le pire- là, à la seconde !
Pour la troisième fois, dans les délais encor,
Je paierai votre dû, oui, si Dieu me seconde. »
Ce disant, il frappait méchamment tout son corps ;
Puis, de sous l'oreiller prit la clef pour les pièces :
« Prix de mes oies plus mes frais ! » -s'écria-t-il,
Se servit, salua, sortit tout d'une pièce,
Et hop ! sur son coursier... devint gaz volatil.
Quand les herboriseurs rentrèrent leur récolte,
Une bonne courut, la première à aller,
Vit Döbrögi tout drôle, ayant crié, fit volte-
Face et sortit ; son cri ameuta le palais.
L'un : « un problème ? » , un autre : « où le docteur se terre ? »
Mais ça et ce bâillon, tous étaient intrigués :
Leur seigneur, qui pouvait -diable!- le faire taire ?
Qui ? c'est simple : écoutons trois mots de Döbrögi
Certes, qu'on eût cru mort, s'il n'eût été lucide,
Proférés lentement : « c'est lui, c'est ce berger,
Mathias des oisons, l'auteur de l'homicide ! »
Lors, ceux qui l'ont pu, hop ! un cheval d'enfourcher
Mais, sa piste perdue, ils firent fausse-route...
Allez savoir qu'il va, moqueur et plein de sous,
Chez monsieur Scorbuntzius, hormis Dieu, qui s'en doute ?



FeltöltőJakus Laura 1.
Az idézet forrásasaját mű

minimap