Fellinger Károly: Kivizsgálás

Jánosnak nincs múltja, csak halottai
vannak, most a fekete lepel alá
bújik, de hiába, kinn a lábfeje,
beteg apjának alig van pulzusa,
gyenge, vén szíve akár a csönd gyerek-
csörgője, amikor kiesik a még
ártatlan tenyérből, egyenesen az
ég nagyméretű talajcsempéjére,
amit a festők törölnek fel éppen,
míg apja képtelen felismerni, hogy
a tükörből, amibe belebámul,
arca igazolatlanul hiányzik.

Ján nemá minulosť, iba svojich
mŕtvych, teraz sa skryje pod čiernu
plachtu, je to márne, vytŕča mu priehlavok,
chorému otcovi ledva nahmatá pulz,
je slabý, jeho staré srdce je ako detská hrkálka
ticha, keď vypadne z ešte nevinnej
dlane rovno na veľké
dlažobné kocky neba,
ktoré práve umývajú maliari,
kým jeho otec je neschopný rozpoznať,
že v zrkadle, do ktorého sa uprene díva,
neospravedlnene chýba jeho tvár.