Fodor András: Asszonyok

Azon a nyáron két

   magára maradt asszonyt

       kellett meglátogatnom.

Az egyik virágos ruhában,

ágya széléről, bogár szeme páros

delejét rám- gerjesztve ült.

       Köztünk az asztal.

- Rábízhatok magára

  egy nagy baráti titkot?

       Akkora csend lett, mintha

       kiszívták volna köröttünk

       az ijedt levegőt.

- De csakugyan megőrzi?

       Bólintottam s a terítő sodort

       rojtjait újrafontam,

       szétbogoztam.

- Hát…

 Akkor majd elmondom egyszer.

                   *

A másik, pajkos-kedvesen

  engem vizsgáztatott a titkokról.

A többszobás lakásban ő is

  nyári magányban tengett.

Kínált szüntelenül, palackok

  sudarából húzva ki kényes

léptem alá a feszes kötelet.

  Vigyáztam, le ne essek.

Ne mondjak semmit, ami sebez.

  Már jóval elmúlt éjfél.

Kint vastagon rázendített

  a fekete eső.

Aludj itt!- mondta testvériesen.

  Ágyat bontott, a kétszárnyú ajtót

behúzta, de a rézkilincs

  nyelvét nem kattintotta be.

Búcsuzkodón a küszöbön

  arcomat innen-onnan

megsimítva

  még visszafordult:

  Ugye nem haragszol?