Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Fodor András: Asszonyok

Fodor András portréja

Asszonyok (Magyar)

Azon a nyáron két

   magára maradt asszonyt

       kellett meglátogatnom.

Az egyik virágos ruhában,

ágya széléről, bogár szeme páros

delejét rám- gerjesztve ült.

       Köztünk az asztal.

- Rábízhatok magára

  egy nagy baráti titkot?

       Akkora csend lett, mintha

       kiszívták volna köröttünk

       az ijedt levegőt.

- De csakugyan megőrzi?

       Bólintottam s a terítő sodort

       rojtjait újrafontam,

       szétbogoztam.

- Hát…

 Akkor majd elmondom egyszer.

 

                   *

 

A másik, pajkos-kedvesen

  engem vizsgáztatott a titkokról.

A többszobás lakásban ő is

  nyári magányban tengett.

Kínált szüntelenül, palackok

  sudarából húzva ki kényes

léptem alá a feszes kötelet.

  Vigyáztam, le ne essek.

Ne mondjak semmit, ami sebez.

  Már jóval elmúlt éjfél.

Kint vastagon rázendített

  a fekete eső.

Aludj itt!- mondta testvériesen.

  Ágyat bontott, a kétszárnyú ajtót

behúzta, de a rézkilincs

  nyelvét nem kattintotta be.

Búcsuzkodón a küszöbön

  arcomat innen-onnan

megsimítva

  még visszafordult:

 

  Ugye nem haragszol?



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://inaplo.hu

Žene (Szerb)

Tog leta

   dve samice sam

       trebao posetiti.

Jedna je u svetloj haljini,

sa ruba kreveta magnetnim

garavim očima me je buljila.

   Između nas stol.

– Mogu li vama poveriti

veliku prijateljsku tajnu?

   U nastaloj tišini

   kao da je oko nas

   uplašen zrak isisan.

– Zasigurno ćete sačuvati?

   Klimnuo a rojte na pokrivaču

   ponovo pleo

   pa razmrsio

– Dakle...

Jednom ću vam ispričati.

 

                   *

 

Druga je ljupko-nestašno

  o tajnama mene ispitivala.

U prostranom stanu tog leta

  i ona je samovala.

Stalno me nudila, iz vitkih

  butelja utegnuto uže vukla

ispod mojih pažljivih koraka.

  Pripazio da ne bi pao.

Ništa ne reći što ranjava.

  Ponoć je odavno prošlo.

Vani je debeli zastor

  crne kiše.

Prespavaj tu! – rekla je bratski.

  Raspremila krevet, dvokrilna vrata

zatvorila ali jezičak bakrene kvake

  nije škljocnuo.

Za rastanak mi je

  lice s obe strane

pogladila i sa praga

  je dobacila:

 

  Jel da se ne ljutiš?



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://feherilles.blogspot.com

minimap