Fodor András: Csak mi…

Pillogó szemcsék, messzi napvilágok,

kovakövek megnémult sercegése.

Hozzászoktunk hamar,

hogy olykor fönnakad már,

amit felétek földobálunk.

Jó volna szabadulni

gyötrelmeinktől is, miket

akaratunk izzása éget.

Az összeállt salak, baljós, hideg madár,

nem semmisül meg,

jön velünk.

Utazunk szakadatlanul

vonzások csillagrendszerében,

idegünk és eszünk között

az éhes ismeretlen

mégis mindegyre nő.

Csak mi tudunk a szeretet

s a gondolat két szárnyán felszökellni,

csak mi tudunk a végtelen időből

– ha kell, siettetve a törvényt –,

a véges térbe visszahullani.