Fodor András: Félálom

Valahol fémes monoton
zúgás fűrésze remeg.
Valahol hegesztő pisztolyok
szúrnak parázsló vasak husába.
Rombolnak, építenek.
Valahol gerendák zürzavara közt
keserves tégely: forog az idő.
Gazdátlanul kereng fölöttünk
egy betonkeverő.

Rétegek súlya csikorog, omlik,
feszül az emlék tengelyére,
de őrzi, védi kínjai edényét,
bűnhődött győzelmét a béke.
Gyönyörök sáfrány ágairól új
tudást szakít a nyugtalanság:
a test mohó káprázata
ölét ígéri csak, nem az arcát.

Bújtass el ösztön mélyebbre, ahol
nincs bűn és nincs ítélet.
Zsalu rostélyán pilláimat még
ne nyissák hajnali kések.
Fémek sikongó zsivaja mögül
folyondár zene virágzik:
fuvallat apró lyukacsaiból
dallamot libegtet Dávid.

Esők cérnáin át szökellve lüktet,
nyílik az élő zene gyürüje.
Hegyek aréna-kanyaraiból
visszhangzik. Én is
futok vele.
Lihegek, botlok, mint ki a stafétát
önnön kezéből veszi át,
hogy szűkölőn, de végre körbeérjem
eszméletem egyetlen birtokát.
 
1969