Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Fodor András: Fiasco (Fiaskó Olasz nyelven)

Fodor András portréja
Cikos Ibolja portréja

Vissza a fordító lapjára

Fiaskó (Magyar)

Egyszer, még bejáró koromban,

 pár napig akárhova szálltam,

 valahol mindig megtalált

           a vonaton.

 Idősebb volt nálam vagy négy-öt évvel,

 izgékony, barna-vékony,

 hogy mi járatban jött-ment

           nem tudom.

 

 Mintha ismertük volna egymást valahonnan,

 mondatait nem kezdte el

           nem is fejezte be,

 valami csellel kimódolta mindig,

 hogy szemben ülhessek vele,

 

 Majd fölpattant váratlanul,

           lerángatva az ablakot,

 élvezte, félig visszanézve rám,

 ahogy a szél szabad fürtjében kavarog.

 

 Leült megint, elmozduló

           lábával térdem áramozta,

 majd ellentmondást nem tűrőn

     húzott maga után a peronra.

 

 Magunk voltunk, de ő a kihívó,

 önmaga örvényébe bukva, ideges zavarában,

 nem tudta megtenni helyettem,

    mit nővel addig nem csináltam.

 

 Eltűnt. Belátva tán, a kiszemelt

 diák másféle mafla,

     még valóban gyerek.

 A testek játékaira

    majd egyszer más tanítja meg. 



FeltöltőFehér Illés
Az idézet forrásahttp://inaplo.hu

Fiasco (Olasz)

Tempo fa, quando ero pendolare,

   per qualche giorno ovunque salissi,

   lei mi trovò in qualche modo

              sempre sul treno.

Era più grande di me, forse quattro o cinque anni,

    impulsiva, snella – bruna,

    motivo dei suoi spostamenti,

               per me era ignoto.

 

Come se ci conoscessimo da qualche parte,

le sue frasi non avevano un inizio

              e non erano neppure finite,

con qualche stratagemma escogitò sempre

che di fronte a lei stessi seduto.

 

Poi all’improvviso balzò in piedi,

              tirando giù la finestra

se la godeva, guardandomi sottecchi,

il vento che tra i sui capelli giocava.

 

Si sedette di nuovo, movendo la gamba

              mi eccitava il ginocchio,

poi mi trascinò categoricamente

       fuori sul ballatoio.

 

Eravamo soli, ma lei la sfidante,

presa nel proprio vortice, nel suo impaccio nervoso,

non poté fare al posto mio

        quel che con donna non avevo mai fatto.

 

E’ sparita. Forse riconoscendo, che

lo studente prescelto  è solo un gonzo,

        ancora troppo ragazzino.

Nel gioco dei corpi, un giorno

        lo introdurrà qualcun altro.

 

 

 



FeltöltőCikos Ibolja
Az idézet forrásasajàt

minimap