Gárdonyi Géza: Oly szép az éj

„Oly szép az éj!" — „Valóban", mondta ő.

És elfogyott a szó az ajkamon.

Pedig belől a forró reszkető

Gyerekszív zúgott, mint a czimbalom.

Zúgott és zengett. Kábultam belé!

De nyelvem ezt a pár szót nem lelé:

„Szeretlek édes lányka égetőn!"

A hold mosolygott fenn az égtetőn. 

Csak hallgattunk. Az éj is hallgatott.

A holdnak fényes csillagtábora

A kék mezőkön némán ballagott.

Ő arra nézett, én meg tétova.

„Szóljon, — mondá, — melyik a csillaga?

S én igy akartam szólni: „Kis-maga."

De reszkettem: nem volt hozzá erőm.

A hold mosolygott fenn az égtetőn. 

„Elvégre is, — szólt — megszid a mama."

„Én nem bánom, ha megver is apám."

„Öt perczig még..." — „Mily kurta éjszaka!"

S kezét ekkor félénken megfogám.

„Nagysád" — susogtam forrón, elhalón.

Ő hozzám hajlott lágyan, biztatón.

S én átöleltem rögtön vakmerőn.

A hold mosolygott fenn az égtetőn.