Góz Adrienn: Hályogkovács

Meg van ijedve. Sír. Ez szürkehályog, amit könnyen műtenek,
De az emberben félelem támad: odamegy és vágják,
Mint valami hályogkovácsnál.
Nem szabad félni, ő akkor is fél, neki a színek szerszámok, eszköz,
Szövetségesek, most elárulnák?
Nem szabad félni, határozott és kimért a válasz,
Mint egy foghúzás, de ha nem enged a fog? És ha a sárga
Sötétre vált egy keresztúton, megálljt parancsol a kék egeknek?
Hol lesznek képeim, öreg vagyok már, nem, sehová.
Az égre nézz, nem szavak, felhők borítják, azt kell olvasni, a felhőt felettünk,
Bárányok, ernyők, vad, éhes bálnák kergetik Jónást, az UV-sugárzás persze erős,
Az ember kis hős a Napban.                            
Mint a kisgyerek, aki most mérges, ígértek szépet, de mégis fájnak a képek,
Amikkel dolgozni kell. Dolgozni, játék helyett.
 
Hályogkovácsként dolgozok, meggyőzni arról, hogy ez most kell,
Bugylibicskával, ügyetlenül,
Ki tudja, hol és mikor, de tudjuk miért.
Aki színekkel él, annak túl nagy a tét. Monet zöld szemüvegére gondoljunk,
Tavi rózsákra, Chagallra is. Agg volt és festett, kobalt és vér.
Renoir?
Ujjai göcsörtös ágak, de szeme csillog,
Mint kamaszé, aki fürdőkre les egy nála is vénebb fa törzse mögül,
Sapkája félre, igyekszik ám.
LÁTNI.
Bár a kezéhez kötik az eszközt, ecsetről buggyan a festék, cinóber,
Aranyló fényben, ahol a balgák rothadt húst vélnek. Degas-ról ne is beszélj.
Fedezzük fel a színeket újra.
Na látod. Látod? Látszani kell, meg láttatni kell, ez lesz a játék,
Komoly.
 

She is afraid. Cries. This is a cataract, easy operation.

But it gives rise to fear: she'll go there, and they will cut her

Like some cataract-smith.

One ought not to fear it, yet she does, for her colours are tools, instruments,

Allies, would they now betray her?

One ought not to fear it, firm and measured the response,

Like a tooth extraction, but what if the tooth does not yield? And what if the yellow

had darkened at the cross-roads, gave the halt order to the blue skies?

What will become of my pictures, I am old, that will spell the end of that.

Look at the sky, it is not words but clouds that cover it, it is this you have to read, the cloud above us,

Lambs, cows, wild hungry whales chase Jonah, UV radiation is high, of course,

Man is a little hero in the sun.

Like a small child who is angry now, something nice had been promised, but still, those pictures hurt.

They call for work, Work instead of play.

I work as a cataract smith to convince her that this is necessary,

With a cheap pocket-knife, clumsily,

Who knows where and when, but we know why.

For one who lives with colours the deed is far too great. Let's keep in mind Monet's green glasses,

Water lilies, Chagall as well. Ancient and painted, cobalt and blood.

Renoir?

His fingers knobbly branches, but his eyes sparkle,

Like those of an adolescent lurking around bathers from behind tree trunks even older than he is,

Cap askew, having a go.

IT SHOWS.

Although the instrument is tied to his hand, the orange-red paint is dripping from the brush,

In golden light, where the foolish ones expect to find rotten meat. Don't even mention Degas.

Let us discover colours again.

Well? Do you see? It has to show. And it has to be shown, that will be the game.

That's earnest.

* "The Cataract Smith" is a short story by Kálmán Mikszáth (1847-1910), about an untrained country blacksmith who successfully operates on people with cataracts using a pocket knife, and who then, out of fear, loses his touch when a trained eye specialist points out to him the potential dangers of his actions. These days the phrase is generally applied to people who perform a task and are untrained and unaware of the seriousness of potential mishaps.