Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Göncz Árpád: Sarusok

Göncz Árpád portréja

Sarusok (Magyar)

Egy XV. századbeli würzburgi kódex tanúsága szerint 1401. január 9-én a soproni Szent Mihály templomban ítéletet hirdettek a waldens-eretnekek egy csoportja fölött. A kódex közli az ítéletlevél kivonatos másolatát, nevet azonban – az inkvizítorok, Zwicker Péter cölesztinus rendfőnök s Márton prágai oltárpap nevén kívül – csak egyet említ, a kőszegi Beratungsgot Jakab özvegyéét, aki már tizenkét éve volt eretnek. De az ítéletlevél tanúsága szerint a vádlottak közt akadt, aki már huszonhat éve vallott tévtanokat. Csupa szelíd ítélet, a gyülekezet vagy gyülekezetek vezetőiről, azoknak sorsáról, akiket az eretnekek „jó embereknek, Krisztus apostoli helynökeinek” hittek, nem esik szó benne. Vajon az ő ügyüket elkülönítették? Vagy ők nem kerültek az inkvizíció kezére? Ki tudja. Nyomuk veszett, sorsukat nyomtalanul elnyelte a múlt. Az ítélet indoklásából, a szokványos mellékintézkedésekből (mint az eretnekek búvó- és gyülekezőhelyeinek lerombolása, hogy helyükre – lehetőleg – örökidőkig szemetet rakjanak: mint a megszentségtelenített temetők újraszentelése, a megholt eretnekek csontjainak kihantolása és elégetése) a waldens-eretnekségről nem tudunk meg többet, mint amennyit úgyis tudunk, s magukról a soproni waldensekről, Waldo Péter kései magyarországi követőiről is édeskeveset, talán csak annyit, hogy voltak.

Az aszott, beesett hasú öreg test föllendült a levegőbe, karja megroppant, s a taplószáraz száj rekedten üvöltött. Az egyik legény guggolva rácsimpaszkodott a kötélre, a másik elengedte, végére gyakorlott, biztos mozdulattal hurkot formált, s beakasztotta a kőbe épített kampóba.
Az öreg üvöltött.
A legény odaállt elébe.
– Az asztalra nézz, öreg – mondta nyugodtan, szinte barátságosan. – És ne üvölts. Attól nem lesz jobb. Hisz ez még nem is fáj.
A pap elgondolkozva nézte a göcsörtös, rángatódzó öreg testet; kalimpáló lábának, kicsavart vállának torz árnyéka a lobogó szurokfáklyák fényében táncot járt a falon.
– No? – kérdezte barátságosan. – Beismered?
– Neeem! – hörgött az öreg. – Engedj le, Sátán!
– Írd! – mondta a pap. – Makacsul tagadja, hogy tévtanokat vallott és hirdetett.
A jegyzőkönyvvezető írta. Az öreg szaggatottan zihált. A pap intett szemével a hóhérnak. – Psz – mondta a hóhér. A tagbaszakadt, zömök legény kötelet vett föl a földről. Meghurkolta a végét, s elkapta az öreg bokáját. A hurkot rácsúsztatta, gyors, gyakorlott mozdulattal szorosra húzta, majd a kötél végét átbújtatta a kőpadlóba erősített csiga alatt, s a csigán túl megmarkolta. – Psz – mondta a hóhér, s a legény nekiveselkedett a kötélvégnek. A horpadt has megfeszült, az öreg fölüvöltött.
– No? – kérdezte a pap érdeklődve.
Az öreg érthetetlenül, hörögve üvöltött.
– Az asztalra nézz, öreg – tanácsolta az első legény.
– No? – kérdezte a pap.
– Ölj meg, te sátán… – hörögte az öreg.
A pap intett a szemével. – Psz – mondta a hóhér, s a legény, sarkát a kőnek vetve, rándított a kötélen. Az öreg válla megroppant.
– No? – kérdezte érdeklődve a pap.
– Beismerem – hörgött az öreg. – Beismerem, te sátán. Mindent beismerek. Ölj meg…
A pap a szemével intett a hóhérnak.
– Psz – mondta a hóhér. – A legény elengedte a kötelet. Az öreg test megrándult.
– Írd! – mondta a pap a jegyzőkönyvvezetőnek, s elgondolkozva, jóindulattal nézte a rángó, öreg testet.
– No látod – mondta. Aztán intett szemével a hóhérnak. – Psz – mondta a hóhér, s az egyik legény elkapta a kötelet, húzott rajta egyet, a másik meg kiakasztotta a hurkot. – Psz – mondta a hóhér, s a legény vigyázatosan leengedte a testet. Az öreg lába megroggyant. Nyögve lekuporodott a földre, s szipogva sírt. A legény gyakorlott, gyors mozdulattal kioldotta hátul a csuklóján a csomót. Az öreg megpróbálta előretenni a kezét, fölsikoltott, s elájult. A legény csóválta a fejét. – Ejnye, öreg, hisz ez még nem is fáj – mondta egykedvűen, szinte jóindulattal. Ránézett a hóhérra. A hóhér a papra. A pap intett a szemével. A hóhér bólintott. – Psz – mondta. A legény fölkapta a sarokból a vízzel teli rocskát, s rázúdította az öreg testre.
Az öreg fölhördült, levegő után kapott, szeme kifordult. Csapzott szakálla előremeredt.
– No – mondta a pap. – A nehezén hát túl vagyunk. Gondolkozz, öreg. Holnap majd folytatjuk. Gondolkozz, fogy kik voltak a társaid a bűnben. Ráérsz. És imádkozz.



KiadóMagvető Kiadó, Budapest
Az idézet forrásap. 7-12.

Kérjen fordítást!

Ön itt és most kérheti, hogy valaki fordítsa le Önnek (és a világnak) ezt a művet is egy másik nyelvre. Mi eltároljuk a kérését és megmutatjuk mindenkinek, hátha valaki vágyat érez majd, hogy teljesítse azt. De nem ígérhetünk semmit sem ... Ha megadja az e-mail címét is, akkor azonnal értesítést küldünk Önnek, amint elkészült a fordítás.

NyelvKérések+1
Albán
Belarusz
Bolgár
Katalán
Cseh
Dán
Görög
Angol
Eszperantó
Spanyol
Észt
Finn
Francia
Ír
Galego
Ógörög
Horvát
Izlandi
Olasz
Latin
Luxemburgi
Litván
Lett
Macedon
Máltai
Holland
Norvég
Provanszál
Lengyel
Portugál
Román
Orosz
Szlovák
Szlovén
Szerb
Svéd
Török
Ukrán
Jiddis

Kérek egy e-mailt, amikor elkészül a fordítás:


minimap